Ismét emelkedik a bálnahús-fogyasztás Japánban. Az iskolák olcsón jutnak hozzá, így egyre gyakoribb a cetek húsa a menzákon. Az állatvédők tiltakoznak, az állam szerint korrektül járnak el.
A japán bálnavadászat a hatvanas évek első felében lett igazán csúcsra járatva, akkoriban mintegy 220 ezer tonnányi bálnahúst szállítottak a hajók a kereskedőkhöz. A kereskedelmi célú bálnavadászatot 1980 után fokozatosan leépítették a nemzetközi tilalmak miatt, így a kínálat drasztikusan visszaesett. Az 1990-es évekre mintegy 1000 tonnára csökkent a forgalmazott bálnahús mennyisége, ez is főleg a kutatásoknak köszönhető.
Japán ugyanis 1987-ben hivatalosan is felhagyott a kereskedelmi célú bálnavadászattal, de szigorú korlátozások mellett, kutatási céllal továbbra is ejtenek el tengeri emlősöket. Ezeknek az állatoknak a húsát értékesítik mostanában.
A szigetország 2005-ben úgy döntött, hogy mivel a vadászott fajok populációi növekedésnek indultak, emelhetnek az éves kvótán. Ezért 750-ről 1200 tonnára növelték az évi bálnavadászat mennyiségét.
A megnövekedett húsmennyiséget a változatlan fogyasztási szokások miatt nem igazán tudták értékesíteni, ezért új intézkedést vezettek be. A cetkutató intézet és a halászati hivatal jelentős kedvezménnyel kínálja a bálnahúst az iskoláknak és egészségügyi intézményeknek.
Az ötlet minden jel szerint bevált, az önkormányzatok és az iskolák kihasználják a lehetőséget, így egyre gyakrabban bukkan fel bálnahús a menzákon. Egy felmérés alkalmával az összes japán iskola 18 százaléka - több mint 5000 intézmény - válaszolta azt, hogy 2010 márciusáig legalább egyszer szolgáltak fel bálnahúst a diákoknak.
Az állatvédő szervezetek, illetve a bálnavadászat ellen kampányoló országok élesen bírálják Japánt a döntés miatt. Általánosan elterjedt vélemény, hogy a szigetország a tudománnyal és a kutatási célokkal takarózva gyakorlatilag továbbra is kereskedelmi vadászatot folytat.
Na, Én most nem ítélkezni akarok, csak véleményt mondani. Nem fogom tisztelni és elfogadni a japán kultúrát, mert véleményem szerint a bálna nem étel.....ez pont olyan, mintha gorillát, vagy oroszlánt ennék..persze vannak akik, azt sem vetik meg. Lehet, hogy csak én látom így, de soha nem fogok ételként tekinteni a lóra, szarvasra, őzre, kecskére, nyúlra (stb.).....sőt még a borjúra sem. Még a csirkét is sajnálom........mellesleg a bálna sokkal intelligenseb, mint a háziállatok.....na mindegy nem tudom érthetően elmagyarázni, hogy értem, de a bálna akkor sem étel!!!!!!!
Hát, ez a cikk sem segített nekem a japánok megítélésén.... Bálna, macska, kutya és minden más. És tényleg, szinte mindent megesznek, ami mozog. Felháborító, hogy még tudományos célnak állítják mostanság, hogy leplezzék a kereskedelmi vadászatot. Aljas csalók! Ráadásul a bálnák békés állatok, minek őket megölni?