Tetszik a cikk? Oszd meg!

Jól szerepeltek a kutyás mentők

2010-09-03 | 7 komment

A Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat kutyás mentői versenykörülmények között is igazolták rátermettségüket: igen előkelő pozícióban végeztek az Olaszországban megrendezett világbajnokságon.

A mentőkutyás világbajnokságot idén az olaszországi Bergamóban rendezték meg augusztus 19-22. között. A versenyen 8 ország 90 versenyzője mérte össze a tudását, hazánkat a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat képviselte. A magyar szakemberek egy négyfős csapattal és három mentőkutyával vettek részt a versengésben.

A csapatoknak olyan akadályokat kellett leküzdeniük a verseny során, amelyekkel a való életben is találkozhatnak: eltűnt személyeket kellett keresniük erdős területeken, valamint akadályokon kellett bemutatni a kutyák mozgás-koordinációját, illetve fegyelmezettségi feladatokat kellett végrehajtani - olvasható a beszámoló a Szolgálat honlapján.

 
Illusztráció

A három kutya közül kettő tavaly Romániában már világbajnoki címet szerzett a Nemzetközi Mentőkutyás Szövetség (IRO) által szervezett világversenyen, és most sem vallott szégyent a különítmény. A Pest megyei csapat végül a negyedik helyet csípte meg, de alig maradtak le a dobogóról.

Balázs László, a szolgálat elnöke a Független Hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy reményei szerint a jövő évi világbajnokságon már az első három hely valamelyikével büszkélkedhetnek majd.

A versenyről fotókat a Szolgálat hivatalos honlapján találhattok, ide kattintva.

Független Hírügynökség / Farm.hu

Hozzászólások
Összes hozzászólás (7 db) | Új hozzászólás | Kedvencek közé
- 2010-09-19 13:19
7
Elbűvölö,h ezek a kutyák mikre képesek (: GRAT!
- 2010-09-15 19:58
6
Ügyesek!!!!!!!!!!
- 2010-09-12 20:18
5
Gratulálok Nekik!
Szép helyezés a 4. de voltak ők már elsők is amikor sikerűlt megtalálni valakit!!!
Csodás kutyák és a Gazdik is ügyessek!!!
A köv. bajnokságra pedig sok sikert!!!
- 2010-09-08 10:32
4
Remek! Sajnos arról mindenki hallgat, hogy ma kishazánkban a mentőkutyások mindannyian önköltségen működnek, alig van pénz a kutyák képzésére, felszerelésekre stb....Míg amely országokban már elismerték a mentőkutyák fontosságát, ott külön szakma, hivatás megfelelő fizetéssel és háttérrel.

Ennek ellenére ennyire jól megállják a helyüket, kérdem én, nem érdemelnének többet?

- 2010-09-03 21:49
3
Ez nagyon jó,és gratulálok nekik!! Gyönyörűek a kutyusok is!! További sok sikert kívánok nekik!
- 2010-09-03 14:30
2
Gratolálok nekik
- 2010-09-03 14:12
1
Szólj hozzá te is a cikkhez, mondj véleményt róla!
Összes hozzászólás (7 db) | Új hozzászólás | Kedvencek közé
 
 
cache