Tetszik a cikk? Oszd meg!

Kontaktlencse állatoknak

2009-07-24 | 31 komment

Egy kelet-németországi aprócska cég úttörő vállalkozásba kezdett: kontaktlencséket készítenek állatok számára.

Első hallásra banálisnak tűnhet az ötlet, ám az igény az effajta optikai termékekre nagyobb, mint gondolnánk. Ennek oka többek között a szürkehályog. Ez a betegség az embernél csak látásromlást okoz, az állatoknál viszont vaksághoz vezethet.

 

A cég 2008-ban alakult és azóta számos helyről kérték segítségét. A San Diego-i Sea World egyik oroszlánfókája már képtelen volt végrehajtani mutatványait, hiszen a szemén keletkezett hályog gyakorlatilag vakká tette a tengeri emlőst. Az ő esetében ráadásul különleges igényeknek, jelen esetben az állandó vizes közegnek megfelelő lencsét kellett gyártani, majd beültetni. De emellett futott be igény egy ausztrál rezervátumból egy vak kenguru látását helyreállítandó, vagy egy román állatkertből egy oroszlán látásának javítása miatt.

Természetesen nem csak állatkerti, egzotikusabbnak számító állatok részére gyárt kontaktlencséket a kelet-németországi székhelyű cég hanem akár házikedvenceknek, vagy az embereket segítő állatoknak is. Ilyen pácianseik között lovak, vakvezetőkutyák egyaránt megtalálhatóak. A hétköznapi igények kielégítését azonban egyelőre akadályozza a gyártás és a beavatkozás költségessége, hiszen akár több ezer eurós kiadásról is lehet szó, amit egy állatkert még képes is megfizetni, de egy magánszemély már nem feltétlenül.

Mindenesetre a vállalkozás érezhetően sikeres, az állatbarátok szíve is megkönnyebülhet, hiszen kevesebb állatot kell látniuk vakság vagy látászavar miatt szenvedni.

Hozzászólások
Összes hozzászólás (31 db) | Új hozzászólás | Kedvencek közé
- 2011-03-26 09:53
31
Hát már bocsi, de ha te látászavarokkal küzdenél, vagy nem is látnál szinte semmit, szerintem nem ezt írtad volna....szerintem nagyon jó találmány vagyis inkább kitűnő csak lehetne olcsóbb is...de megéri, annyi biztos!
- 2010-09-15 16:00
30
Egyetértek.
- 2009-08-20 10:43
29
A vadonban az olyan állat aki sérült, vagy gyengén lát hamar el is pusztul ragadozók által. Az orszarvut természetesen elég nehéz levadászni ezért is fogyasztják öt kevésbé mint mondjuk a rágcsálokat vagy a nagyobb de elég védtelen állatokat.

Szerintem inkább érezze jol magát a kutyám vagy a macskám azzal, hogy jobban lát minthogy szenved és mindennek neki megy. Az egyik kutyám már nagyon öreg és ö ilyen, hogy mindennek neki megy, meg nem  tud már rám nézni, mert nem tudja hol vagyok és nagyon rossz érzés ez. Ha lenne elég pénzem én bisztos beszereznék neki.
- 2009-08-19 22:23
28
Kissé baromság az egész...tán olvas a macska, h kell neki? Vagy a kutya regényeket ír? Bár elég vicces lenne ha a kutya nekiállna keresgélni a földön és a másik megkérdi, h mit csinál, az meg mondja neki, jaaa csak a kontaktlencsémet... XD
- 2009-08-19 20:44
27
ez egy épületes baromság ha a vadon meg tudnak élni az állatok ugy h rosszul látnak a háziállatokkal sem lesz baj az orszarvu is rosszul lát mégsem eszik meg olyan gyakran a ragadozók!!!
- 2009-08-19 13:00
26
Jaja...ez meg a másik...hogy csak annak teszik be a kontaktlencsét amelyik kutyának rossz a szeme...! :D amelyiknek nem rossz annak minek :D
- 2009-08-19 12:35
25
sztem jó ötlet mert pl a mopsznak meg a pincsinek hamar romlik a szeme és azért jó h tudvele látni de téll igaz h nem tudja jelezni ha vmi baj van vele
egyébként kedves Renáta egészséges állatoknak nyilván NEM raknak be kontaktlencsét mert az annak kell amejiknek NEM jó a szeme -.-"
 
- 2009-08-17 17:10
24
Szerintem jó ötlet de egyben rossz is! Mert ami jó benne hogy tényleg aki törődik az állatával és ha az rosszul lát esetleg felmerülhet a kérdés hogy kontaktlencsét neki...de viszont az állatkertben lévő állatoknak...mint pl. amit említ is hogy egy fókának csináltak az nem hülyeség, mert így tudja azt csinálni amit eddig amíg nem volt rossz a szeme...de tényleg igaz hogy az állat nem képes arra hogy jelezze nekünk ha valami nem stimmel a szemében lévő lencsével :S ami pedig nem jó...mert az is ugyan úgy ronthatja a szemét ha nem jól van benne... :( De nem tudom, hogy most mi is a jó igazán.
- 2009-08-14 21:05
23
Én szerintem ez egy hülyeség mert nem kell ilyesmi álatoknak csak ha tényleg valamiért rosszabbul lát az állat!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
- 2009-08-13 15:31
22
Hogyha egy gazdi szereti annyira az állatkáját, hogy vesz neki egy ilyen drága dolgot, hogy jobban lásson, akkor valoszínüleg a gazdi  nem lesz olyan, hogy nem cserélgeti neki vagy nem tisztítaná a lencsét. Szeintem az olyan gazdik akik, már ennyit megtettek a kedvencükér, biztosan percre pontosan tisztítják, ápolják kedvencük szemét + a kontaklencsét, hogy minnél kevesebb  fájdalma, baja legyen az állatnak.
Összes hozzászólás (31 db) | Új hozzászólás | Kedvencek közé
 
 
cache