Tetszik a cikk? Oszd meg!

Őssejtterápia háziállatoknak

2010-02-04 | 9 komment

Az őssejtekkel kapcsolatban még mindig számtalan kérdés vár megválaszolásra, a támogatók és az ellenzők vélhetően sokáig párbajoznak még az igazukat bizonygatva, de lassan-lassan meg kell barátkozni a gondolattal, hogy az őssejtkezelés létezik - a tengerentúlon már házikedvenceken is alkalmazzák.

Az Egyesült Államokban már eddig is több ezer háziállat, főleg kutya és ló kapott őssejtterápiát. Elsősorban krónikus ízületi gyulladásban szenvedő állatok esetében használják a kezelést, annak ellenére, hogy nincs még egyértelmű bizonyíték az eljárás hatékonyságára. Jelenleg mintegy 1500 amerikai állatorvosnak van engedélye őssejtkezelés elvégzésére.

 

Mint Kristin Kirkby, a Floridai Egyetem állatorvosa elmondta az AP amerikai hírügynökségnek, az általa elvégzett öt őssejtbeültetés után a kutyák tulajdonosainak visszajelzése pozitív. Hozzátette azonban, hogy ezek nem tudományosan igazolt eredmények.

A gazdák úgy érzik, a félmillió forintnak megfelelő összegbe kerülő beavatkozást követően javult kutyáik járása, és úgy tűnik, jobban is érzik magukat. Kirkby elmondta, terveznek olyan kutatást az egyetemen, melyben mérnék az ízületi gyulladásos állatok fájdalmát a kezelés előtt és után is.

Egy kaliforniai székhelyű cég olyan őssejtterápiát fejlesztett ki 2003-ban - először lovak kezelésére - melyben a kutyák és lovak zsírszöveteiből különítenek el testi őssejteket, majd ezeket ültetik be a beteg állatokba.

Az eljárást elsősorban idült ízületi gyulladás kezelésére használják. A cég állatorvosai szerint a terápia lehetővé teszi, hogy az állatok elkopott porcai és más szövetei visszaépüljenek. A cég 2003 óta 3500 lovat és 1500 kutyát kezelt, hamarosan macskákon is megkezdik a terápiát.

Hozzászólások
Összes hozzászólás (9 db) | Új hozzászólás | Kedvencek közé
- 2010-08-02 10:28
9
Hát,egyetemen állatkísérlet? De az állatok érdekében :(....
- 2010-02-11 21:19
8
kedves Szabó Anita! én csak ennyit szólok hoozá a témához, hogy teljesen igazad van. de most komolyan milyen jó lenne h a beteg kedvenceinken lehetne íly módon segíteni.
- 2010-02-09 12:00
7
Hát ez mind szép és jó, de nem született ám mindenki milliomosnak, aki csak úgy hip-hopp leakaszt félmisit egy műtétre.
- 2010-02-07 15:32
6
Nagyon jó dolog, csak pénz kell hozzá.
- 2010-02-05 17:36
5
cuukik..:D:D:D:D
- 2010-02-05 13:06
4
Jaj de cuki kutyák!!!!!!!!!!!
- 2010-02-04 19:02
3
Szerintem is jó ötlet persze csak akkor ha tényleg hatásos
- 2010-02-04 18:53
2
szerintem jó ötlet
- 2010-02-04 15:50
1
Szólj hozzá te is a cikkhez, mondj véleményt róla!
Összes hozzászólás (9 db) | Új hozzászólás | Kedvencek közé
 
 
cache