|
|
Szakértő - Soltész Lászlóné Kati
Állatvédelem
Mottóm: „ Az állatok csodálatosak, hiszen mindig örömöt és szeretetet lopnak a szívünkben.
Állatvédelemmel, állatkínzással, állattartással kapcsolatos kérdésekhez próbálok segítséget adni.
Kedves Kati!
Tanácsot szeretnék kérni!
Van egy moszkvaiőr kan kutyám,Bruno.Az a baj, hogy ebtartó társaim póráz nélkül sétáltaják a lakóparkban kedvenceiket, és hagyják, hogy a kerítésen keresztül hergeljék az én kedvencemet!Bruno,amúgy nyugott természetű,de ilyenkor majd szét szedi a kerítést! Kérdésem az lenne, hogy írhatok-e valami erre utaló tájékoztatást a kapumra,ebtartó társaimnak,(bár nem szeretnék nevetségesnek tűnni), mert kezd zavarni,hogy nekem kell ez miatt a kapu közelétől elzárnom a kutyámat!?Előre is köszönöm tanácsát! Üdv.:H.Zsuzsi
Kedves Zsuzsi!
Természetesen irhat a kapujára, bár lehet, hogy akkor még jobban hergelik a kutyáját.
Szerintem semmi baja nem lesz a kutyájának ha meg ugatja az idegen kutyákat, amik a keritése mellett elhaladnak. Ha ez Önt zavarja, akkor próbálja megoldani, hogy ne lássanak be az udvarába.
További szép napot:
Kati
Kedves Katalin!
Nem tudja,hogy somogy megyében vagy a szomszédos megyéiben hol van lómenhely? Válaszát köszönöm!
Üdvözlöm!
Magyarországon 2 lómenhely van, az egyik Mátracserpusztán, a másik Őrbottyánba.
Az internetre ha beírja, hogy lómenhely megtudja az elérhetőségüket.
További szép napot: Soltész Kati
jó napot, fontos kérdéssel fordulok önhöz, az a helyzet hogy már többször próbálkoztam másfelé is, de a szomszédunkban állatkínzás folyik, beltenyésztett juhok amik nem elegendő táplálékkal és kicsi, nem megfelelő higéniájú élettérrel rendelkeznek, valamint össze van kötve a mellső lábuk hogy ne nagyon tudjanak mozogni, a puli dögökön él, láncon tengődik, az udvaruk akár egy roncstelep, több állatunk eltűnt már nekünk is, a szomszédoknak is, volt hogy félholtra kínozva került elő a macska, kutya, hurokba szorult a baromfi, fényképes bizonyítékkal rendelkezem hogy a kerítésen "érlelődik" az elhullott birka. a gond csak az hogy a szomszédok-köztük jómagam- félnek az állatkínzó bosszújától... valamint a helyi jegyzővel is jóban van az illető... szóval "a könyv borítójáról nem lehet megitélni magát a könyvet" dolog megy végbe. kérek segítséget, előre köszönöm!
Üdvözlöm!
Elnézést a késői válaszért!
Jelentse be a Főállatorvosi Hivatalhoz, Nekik is kötelességük kivizsgálni és kérje, hogy a nevét ne adják ki, mivel fél a bosszútól.
Soltészné
jó estét!én tanácsot szeretnék kérni.külföldről rendeltem egy emberi wc-re szoktató szettet macskáknak.4 hetet írtak,hogy rászokik,de 3-4 hónapja szenvedek vele.azért,mert két cicám van,és mind a kettőnek fel kell zárkóznia egymáshoz.az utolsó elemnél tartók,a következő lépés a sima wc ülőke lenne,de az egyik cicám nem tud tovább lépni,azt írják,hogy egyet vissza kell léni a szettel,az az lenne,hogy almot rakok bele.de itt az a probléma,én legalább is úgy látom,hogy a cicám nem tudja a kakilásnál elhelyezni normálisan a lábát.a pisi megy,mert támaszkodik a szettbe.segítséggel megy neki,de egész nap azt nézem mikor kell mennie,mert a saroba,vagy a szobába kakil.jutalomfalatot is adtam amikor a wc-be kakil.de magától nem megy már oda,csak a segítségemmel.nem az a nyávogó típus,így még jelzést sem ad amikor mennie kell.nem tudom mit csinálhatnék még a másik cicának megy.ami aggaszt még,hogy eddig sosem pisilt táskába,és egyszer mostanában a földön hagytam,és belepisilt.utána ment a wc-re pisilni ,de a kaki nem megy.az elején amikor a szettről leválasztottam egy darabot,ahol most tartunk,magától ment kakilni,akkor még az almot nem hagytam el.észrevettem,hogy kaki előtt a hálószobában szaglászik.arra is gondoltam,hátha nem érez szagot,hogy hova menjen,de a wc-t nem lehet úgy hagyni.amikor úgy hagytam,hogy kaki darab volt benne,akkor sem ment oda.segítsen kérem valaki mit csináljak,mert nagy kínlódás,nem tudok pihenni sem emiatt.benti cicák.köszönöm.üdv. tünde
Üdvözlöm!
Nagyon érdekesnek találom a kérdését, de ez az állatvédelembe nem illik bele, így másutt próbálkozzon a nagy problémájával.
Kati
Szép napot!
Nagyon nagy problémám.Munkanélküli lettem és anyagi helyzetem napról napra romlik.Ez nem csak az én gondom, de van 7 db azaz hét db. kutyusom. Mindig volt 2-3 kutyusom.de saját fialásból csak 1db. Azután mindig hozzánk csapodott egy-egy kutyus, Nem számitott, hogy elkergette a saját és néha megis dorgálta türte és megalázkodott egykis élelemért amit a másik meghagyott.Ez az állapot igy ment és csak maradtak kutyusok.Sajnos most már enni is alig birok nekik adni.És milesz ha jön a kutyaoltás azt semmi képpen sem tudom felvállalni.3000.- kutyusokként. Nagyon elvagyok keseredve annyira szeretem öket.Probáltam feltenni és elajándézkozni vagy cserélni. Még idáig nem sikerült. Kérem segitsenek.- !!!Gabriella
Jó napot!azt szeretném kérdezni hogy minek kéne tanulnom, vagyis milyen szakmát kéne szereznem ahhoz hogy a legtöbbet tudjak segíteni az állatokon? ön mit gondol mi a leghasznosabb?
válaszát előre is köszönöm!
Ez nem attól függ, hogy mit tanul, hanem, hogy mit érez. Ha akar segíteni az állatokon meg fogja találni a módját, és később kialakul, hogy mit tanuljon.
Üdvözlettel
Jónapot!
Azt kérdezém meg hogy nálunk itt sok a vándorpatkány!Jönnek az állatainkra meg a takarmányra befészkelnek a szénába nagyon idegesítő hogy a kutya állandóan ugat rá!Tegnap a palák mögött volt egy elkezdtem pakolni és megláttam egy jókorát!Elkezdett felmászni a pala oldalán és én nyomtam a palát amikor megláttam!Szét is nyomtam megdöglött!
Ugye ez nem minősül állatkínzásnak mert én csak mérget akartam kirakni és azért pakoltam de egy kicsit megijesztett az a nagy ronda patkány!:S
A patkány ugy tudom nem védet tehát lehet írtani!
Ez állatkínzásnak minősül vagy nem?
Egyből megdöglött a szerencsétlen nem szenvedett!
Várom a válaszát!
Üdvözlöm!
Ez minden embernél másképp nyilvánul meg, hogy mi az állatkínzás, van akinek már ez is az.
Ön úgy érni nem az, ez szerint is cselekedett.
A patkány káros állat, védekezni kell ellene.
További szép napot!
Szép napot! Ön szükségesnek tartja,hogy legyen ebadó? Mi a véleménye erről? Üdv: Tolnai Imre
Üdvözlöm!
Abba a formába, hogy az Önkormányzatokhoz kerül, így nem, mert ez csak egy bevétel lesz az Önkormányzatnak.
A sorrend sem a legjobb, először a gyepmesteri telepeket kellene helyre rakni illetve megfelelő körülményeket kialakítani a kutyáknak.
A chip nagyon fontos, ezzel számon lehet kérni a kutya tulajdonost, hogy miért van a kutyája az utcán. Végül is kell az ebadó, de legalább 50 %-át az állatvédelembe kellene pl. ivartalanításra fordítani.
Ez után az ellenőrzés lenne nagyon fontos, mert e nélkül nem ér semmit sem a chip, sem az ebadó.
Kell valami, mert borzalmas sok a kóbor kutya és ez a szám csak nőni fog és egyre több a magára hagyott állat és a nem megfelelően tartott állat.
Valahogy a szaporítókat is vissza kell fogni!
Jó napot.
Elnézést a zavarásért, de szeretnék kérdezni valamit.
Van egy német juhászom és az egyik szomszéd nagyon mérges rá mert ugat...
Állítólag aláírásokat gyűjt a közeli szomszédoktól, hogy feljelentsenek.
A kutyám azt a szomszédot nagyon nem szereti és ki is derült, hogy miért. A testvérem látta, hogy homokkal megdobta. Ha netán sikerülne felvenni, akkor fel lehet őket jelenteni?
Különben egyáltalán nem ugat sokat csak mély a hangja.
Válaszát várom
üdvözlettel: Gerencsér Viktória
Üdvözlöm
A kutya azért van, hogy ugasson. Ez miatt nem büntethetik meg, hogy ugat a kutyája.
Az, hogy homokkal megdobta a kutyáját a szomszéd, az nem jelent semmit, hiszen a kutyának nem okozott semmilyen sérülést, ezért nem lehet feljelenteni, illetve mindent lehet, de nincs értelme, hiszen akkor sem történik büntetés, ha komolyan bántalmazza valaki a kutyáját.
Soltész Kati
Csókolom!
A suliba sokszor bejönnek kóbor állatok. Pl múltkor egy kutyus jött be, és a sok hülyegyerek meg rugdosta stb.. mondtam nekik h hagyják abba, és abba is hagyták. mikor elmentem (mert becsöngettek) megint odamentek rugdosni. volt ilyen már sérült galambnál is, és cicánál is. Hiába szólok a tanároknak,egyáltalán nem érdekli őket. Mit tudnék ellene tenni?
köszönöm előre is a választ!
Hivdd ki az Állatvédőrséget csak meg kell találni az elérhetőségüket. Nem rég alakultak.
Üdv. Kati
|
Harapott már meg kutya?
Eddig még nem volt ilyen élményem. 0% Jártam már közel hozzá. 0% Egyszer igen. 0% Többször is. 0%
Dr. Szalkai László
állatorvos
Leszák Melinda
kutyakiképző
Stefan Siman
okleveles állatterapeuta
Késmárki Gabriella
egyiptomi macskatenyésztő
Soltész Lászlóné Kati
állatvédelem
Szentirmai Andrea
kutyakozmetikus
Réderné Csizmadia Viktória
tengerimalac tenyésztő
Csigás Zoltán
állatpszichológus
Koncz Anna
kutyakozmetikus
Palócz Bálint
cica és görény panziótulajdonos
|