Tetszik a cikk? Oszd meg!

A madárvilág rekordere

2010-01-13 | 14 komment

Régóta ismert, hogy ez a kistermetű madárka hihetetlen teljesítményre képes, de a legújabb kutatás eredményei láttán még a szakembereknek is felszaladt a szemöldöke. A sarki csér élete folyamán akkora távolságot repül át, mintha háromszor megtenné a Föld és a Hold közötti utat, oda-vissza.

A vizsgálatokat egy dán-izlandi-amerikai-brit kutatócsoport végezte, akik az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) publikálták meglepő eredményeiket. A mérések szerint egy sarki csér akár 34 évet is elérő élettartama alatt mintegy 2,4 millió kilométert tesz meg, ami három Hold-látogatásnak vagy hatvan Föld körüli útnak felel meg!

 

Az eddig is ismert volt, hogy a sarki csér nevű tengerimadár-faj a legtöbbet vándorló élőlény a világon, azonban míg korábban általában 40 ezer kilométerre becsülték a csér által évente megtett utat, addig a legutóbbi mérések szerint ez meghaladhatja a 80 ezer kilométert is. A megfigyelt madarak átlagosan 71 ezer kilométert repültek egy esztendő alatt, az egyik megfigyelt állat által megtett út azonban meghaladta a 81 ezer kilométert is.

Forrás: DailyMail

A kutatók egy éven át követték 11 vándormadár útját grönlandi és izlandi költőhelyüktől az Antarktiszig, aztán vissza. Egészen apró, mindössze 1,4 grammos követőkészülékeket rögzítettek a madarak lábára, ami semmiben nem zavarta őket.

A madarak az Északi-sarkkör környékén, Izlandtól Alaszkáig fészkelnek, kihasználva a krillekben, planktonokban és kisebb halakban gazdag nyári vizeket, majd a fagyos és sötét északi-sarki tél elől augusztus környékén levonulnak a Déli-sarkra.

Útjuk többnyire a kontinensek vonalát követi; egyes madárcsapatok Afrika, mások Dél-Amerika partjai mentén repülnek délre. Innen április-májusban indulnak vissza, és napi átlagban mintegy 520 kilométert repülve, körülbelül negyven nap alatt érik el újra az Északi-sarkkört.

Hozzászólások
Összes hozzászólás (14 db) | Új hozzászólás | Kedvencek közé
- 2010-03-05 18:00
14
Ez aztán a világ körüli utazás! :) Milyen aranyos madárka :P
- 2010-02-04 08:49
13
Szép madár
- 2010-01-22 16:29
12
Ez a madár nemsemmi!
- 2010-01-21 20:22
11
hhhhhhhhúúúúúúúúúúúúúúúúúúú! de ügyes!!!
- 2010-01-21 19:10
10
csak néhány szó ügyes tehetséges és fantasztikusan !!!!
- 2010-01-15 16:44
9
Ezért nemhíznak el a madarak! De amúgy meg nagyon ügyesek! Gratulállok!
- 2010-01-15 13:55
8
FANTASZTIKUS!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
- 2010-01-14 18:50
7
- 2010-01-14 08:57
6
Nagyon szép és nagyon ügyes is szerintem.Jó kis kalandjaik lehetnek ezeknek a madaraknak
- 2010-01-13 18:41
5
Ügyes madár,és naon szép is
Összes hozzászólás (14 db) | Új hozzászólás | Kedvencek közé
 
 
cache