Sikerült lencsevégre kapni egy már kihaltnak vélt vidrafajt Borneón. A szakemberek szerint ismét feltámadt a remény, hogy megmenthető a teljes eltűnéstől.
A szőrösorrú vidrát (Lutra sumatrana) nagy távolságból sikerült lekapniuk erdőben felállított kamerájukkal a kutatóknak két éve Malajzia Sabah államában, ám a tudósoknak ennyi időre volt szükségük, hogy igazolják, a fotó valóban a szőrösorrú vidrát ábrázolja. Az esemény hatására újraindulhatnak a szőrösorrú vidra, és más ritka és veszélyeztetett állatfajok megőrzésére tett erőfeszítések, hogy fennmaradjon a borneói őserdők biológiai sokfélesége.
A szőrösorrú vidra nevét az orra hegyén található szőrökről kapta.
Tömege 5-6 kilogramm, testhossza 51-84 centiméter, farka 36-51 centi.
Teste főként barna, pofája fehéres, farka lapos. Fő táplálékai a halak,
rákok és puhatestűek.
A Délkelet-Ázsiában – például Vietnamban és
Kambodzsában – honos vidrafajt korábban már kihaltnak hitték
Malajziában. Több mint száz éve nem látták élő példányát, 1997-ben csak
egy elpusztult egyedét találták meg. A faj szerepel a Természetvédelmi
Világszövetség (IUCN) Vörös Listáján is, ami a veszélyeztetett fajokat
sorolja fel.
Kihaltnak vélték , mint a másik Menyétfélékhez tartozó társát , a Feketelábúgörényt. Azt hiszem ez a cikk magáért beszél , hogy élő példányt , már száz éve nem találtak . A Szörösorrú Vidra is a Menyétfélék rendjébe tartozó állat , éppen úgy , mint a Házi görény. Hogy hány élö példánya lehet , reméljük annyi van , hogy mesterségesen tudják szaporitani , szigorúan örzött laboratoriumokban. A Feketelábúgörényt sikerült a kihalástól megmenteni , ma már közel ezer példány él belölük , Észak - Amerikában védett helyeken. Az Európai Nyérc , nem ennyire szerencsés . Már a hires B R E H M - nek , 1870 - ben is csak egy himet sikerült szereznie , nöstényt nem. At Európai Nyérc 120 - 150 példánya még él a szabad természetben a Pireneus Hegység , Franciaországi oldalán. Észtországban mesterségesen tenyésztik , de a szabadjára bocsátott példányok nagy része még a szigorúan védett Nemzeti Parkokban is elpusztulnak a savas esötől , vagy ha nagy koncentrációban érkeznek a Park fölé számukra más területekről olyan légköri szennyeződések , amelyet a faj érzékenysége nem visel el. Az öket tenyésztö Észtországi zoologusok szerint , nem sok esélyük van , hogy végleg megmaradnak. Szerintük 10 - 12 év múlva , kihal az Európai Nyérc is. Jó lenne , ha mind az Európai Nyércet , mind a Szörösorrú Vidrát , még nagyon sokáig láthatnánk az élő fajok között , mint kedves állatunk , a domesztikált Házi görény rokonát.