Kilenc kiskutyát találtak Lakitelek külterületén a Laki-Gazda Kft. dolgozói, adta hírül a BAON.hu. Az állatokat egy kiszuperált hűtőszekrényben hagyták sorsukra.
A
Baon.hu-n olvasható beszámoló szerint a kft dolgozói épp a település
külterületén takarították a szétszórt, főleg lestrapált elektromos
eszközökből álló hulladékot, amikor kölyökkutyák ugatására lettek
figyelmesek. A hangokat követve egy régi hűtőszekrényt találtak, amiben 9
kiskutya nyüszített bezárva.
A
körülbelül hathetes ebek eláztak az esőben és bár ennivalójuk éppen
volt, nagyon ugattak és nyüszítettek. Aki a sorsukra hagyta őket, még
egy kis vizet és némi szalámit is hagyott nekik, talán ezzel akarta
megnyugtatni a lelkiismeretét. Aznap éjszakára a kft. dolgozói fogadták
be a cserbenhagyott kölyköket, később a hatóság elszállította őket.
Szomorú ,hogy némelyik ember mennyire primitív!Én személy szerint már az egeret sem merném bántani.Nem hogy egy kiskutyát vagy sorolhatnám!Az igazság az hogy a törvények nagyon lazák, itt is kellene egy állat rendőrséget mint Amerikában jól megbüntetni őket hogy ne legyen kedvük ilyent csinálni!szerintem ezután már csak egy lépés hogy embereket kínozzanak vagy netán meg öljenek!A legtöbb ezek közül vérbeli primitív paraszt!Náluk is a szomszédban egy öreg úgy megverte a kutyáját hogy 10-15 perci azt hallgattam hogy sír a kutya.Nem sok kellet hogy átmenjek!Az okát nem tudom de ezek az idősebbek sem sok ésszel születtek.Remélem a jövő nemzedéke már nem ilyen!A kislányomat kicsi kora óta úgy nevelem hogy az állatokat szeretni kell,szerintem itt dől el minden!Múltkor likvidáltam egy pókot és az 5 éves lányom rám szólt idézem "Anya nem szabad bántani az pókokat ha nem bántod ő sem bánt fogd meg és vidd ki!"Hát leesett az állam!Milyen igaza volt!Azóta kiköltöztetjük őket:)))
Hát fogalmam sincs hogy tudták ott hagyni szegény kiskutyákat,hiszem nekik is joguk van a szabadsághoz ki tudja hogy miket élhettek át a hűtőben.nem tudom hogy milyen kifogása lehetne annak aki ott hagyta őket,annak nagyon komoly kifogásnak kellene lennie.Nincs az a probléma amit nem lehetne megoldani pl:el lehetett volna adni,oda adni egy ismerősnek vagy akármi szégyelje magát aki ott hagyta őket a hűtőben.
Már elnézést a kifejezésért, de az ilyet b****-be egy baltával. Nem tudom mit szólna hozzá,ha mondjuk őt raknák ki egy hűtőben. Kis kajával és vízzel majd csak megtalálja valaki címszóval. De az ilyennek minek egyáltalán házi állat. Hiszen ő is egy ÁLLAT!
Egyszerűen nem birom felfogni, hogy hogy tehet ilyet valaki.. komolyan mondom nem birom megérteni, mi vezethet ilyen cselekedethez. Az ilyen ember milyen neveltetést kapott a családjától?!!! Egyszer lenne rá lehetőségem, ugyanazt tenném minden ilyen emberrel, amit ő tett! Bezárnám egy ilyen "dobozba", hagynék neki vizet, és egy rúd szalámit, majd kitenném az esőbe, és sorsára hagynám.. És sajnos ez még nem is a legszörnyűbb, amit ember elkövet állatok ellen! És a kutya az ember legjobb barátja, állítólag. Akkor mire készüljenek fel más állatok, ha a kutyák ilyen bánásmódot kapnak?!
Ez nem élatbarát az bizos !!!!!!!! Ezt az embert ugyanugy bezárnám étlen szomjan egy hütöbe ahogy ő a kutyusokat...............Nekem is leelet a kutyám kétszer is de szerető gazdit találtam a kicsiknek....