Tetszik a cikk? Oszd meg!

A Teknőc - isten

2009-11-10 | 7 komment

Indiáról mindenkinek az elsők között jut eszébe, hogy szent állatként tisztelik a tehenet. Ennél is messzebbre ment azonban egy kis falu lakossága: ők egy teknőst imádnak istenként.

A teknőc Kendrapara templomában éldegél, elsősorban a páncélján található foltok miatt. Naponta sokan zarándokolnak el hozzá vallási énekeket kántálva és étkeket áldozva, ugyanis az emberek szentül hiszik, hogy az állat valójában Jagganath istenség reinkarnációja.

 

Nagy pech, hogy a szóban forgó teki egy igen ritka, és ebből kifolyólag szigorúan védett fajta, ezért semmi keresnivalója a templomban, még ha istenségként is kezelik.

A rendőrség fel is lépett emiatt, de hiába kérlelik a tömeget, hogy engedjék el a teknőcöt, mivel törvénytelenül van náluk, minden hiába, a falu hallani sem akar átadásról. A védett állat engedély nélküli birtoklása egyébként nem gyerekjáték, akár egy év börtön is kiszabható büntetésül, de a helyieket még ez sem riasztja el.

"Jagganath isten teknőc képében jött el a falunkba. Senkinek sem engedjük, hogy elvigye" - nyilatkozta az egyik helyi szerzetes, hozzátéve, hogy szerintük a foltok a teknősbéka hátán valójában szent jelek.

A törvény az törvény, a hatóságoknak pedig az a dolga, hogy érvényt szerezzenek neki, de egy dolgot alighanem leszögezhetünk: ha egy állatot egy egész falu istenít, és elhalmozza minden földi jóval, akkor annak bizony nem lehet rossz dolga...

Hozzászólások
Összes hozzászólás (7 db) | Új hozzászólás | Kedvencek közé
- 2009-11-22 07:10
7
Nem hiszem, hogy túl boldogok lennének, hiába az etetés a szabadság az szabadság.
- 2009-11-15 17:36
6
Egyre érdekeseb dolgok lesznek
- 2009-11-11 14:21
5
V.mi mini rezervátum kéne neki olyan 1 hektáros.Persze jeladóval!!Vagy pedig kéne még egy teknőst vinni neki
 
- 2009-11-10 20:54
4
Jó sorsuk lehet.
Nekem van otthon egy görög teknősöm már 5 éve lakik nálam:)
- 2009-11-10 19:03
3
=) Jó sorsuk van.
- 2009-11-10 18:24
2
jah
- 2009-11-10 15:29
1
Szólj hozzá te is a cikkhez, mondj véleményt róla!
Összes hozzászólás (7 db) | Új hozzászólás | Kedvencek közé
 
 
cache