|
Kifutó > Tetszik a cikk? Oszd meg!
2010-04-23 | 13 komment
Az új-kaledón varjak roppant intelligensek. Egyrészt megértenek bizonyos fizikai törvényszerűségeket, másrészt eszközhasználók, harmadrészt képesek felismerni egymást és a különböző embereket. De mint kiderült, ez még nem minden. Alex Taylor új-zélandi kutató és munkatársai felfedezték, hogy a varjak többrétű, viszonylag nehéz problémákat képesek különböző eszközökkel megoldani. Ez arra utal, hogy képesek összetett, sőt ok-okozati gondolkodásra - olvasható a csapat megállapítása a Proceedings of the Royal Society B című folyóiratban a Der Standard internetes kiadása szerint. Vizsgálatuk során hét varjút bonyolult feladat elé állították: csak egy lyukon keresztül, hosszú bottal férhettek hozzá egy dobozban lévő húsdarabkához. A botot azonban rácsos dobozba zárták, amelyet csak egy másik, rövidebb bot segítségével lehetett kibányászni. Mindennek tetejébe a második botot egy, a mennyezetről lelógó zsinórról kellett leoldozniuk a madaraknak. A varjak közül négyen korábbi feladataik során már használtak zsinórhoz kötött botot ahhoz, hogy táplálékhoz jussanak. A másik három ezen kívül annak érdekében is igénybe vett már zsinórt vagy botot, hogy egy másik eszközt elérjen. Míg a "haladóknak" most csak össze kellett kötniük az általuk ismert egyes cselekvéseket, az újoncoknak új viselkedésformákat is el kellett sajátítaniuk.
Mindhárom haladó varjú első nekifutásra megoldotta a feladatot, sőt ez a kezdők közül is sikerült kettőnek. A másik kettő némi gyakorlás után jutott hozzá a jutalomhoz. A kísérlet különlegessége egy részletben rejlik: a kutatók először azt a benyomást keltették a madarakban, hogy a rövidebb bot nem ér semmit - hagyták, hogy hiába kotorásszanak vele a hús után. A korábbi kísérleteket ugyanis az a bírálat érte, hogy a varjaknak nem kell ok-okozati gondolatmeneteket lefuttatniuk ahhoz, hogy A-ból B-n keresztül elérjenek C-be. Az új kísérlet pedig pontosan ezt bizonyítja - fejtette ki Alex Taylor. - A varjaknak először ki kellett törölniük az emlékezetükből, hogy a rövid bot hasznavehetetlen, hogy megoldhassák a feladatot. Ez pedig olyan összetett tanulási teljesítmény, amelyről nemrégiben még úgy gondolták, hogy csak az ember, esetleg még az emberszabású majmok sajátja. MTI / Farm.hu |
Harapott már meg kutya?
Eddig még nem volt ilyen élményem. 0% Jártam már közel hozzá. 0% Egyszer igen. 0% Többször is. 0%
(összesen 0 szavazat)
A korábbi kérdések eredményei |



De ámulok is egy kicsit,de ez nem azt jelenti,hogy nem örülök!













