|
Kifutó > Tetszik a cikk? Oszd meg!
2010-05-25 | 4 komment
A különféle vegyszerek és szintetikus műtrágyák használatát mellőző ökogazdálkodással előállított élelmiszerekre úgy szokás tekinteni, mint kivételesen egészséges termékekre. A madarak ennek ellenére nem szeretik. A kutatók Észak-Anglia harminc kertjében állítottak fel madáretetőket. Egyenlő arányban tettek ki hagyományos és biomagvakat tartalmazó edényeket, majd heteken keresztül figyelték és elemezték a madarak táplálkozási szokásait. A biztosabb eredmények érdekében a megfigyelés félidejében megcserélték a két etető helyét. Némiképp meglepő módon a nem biogazdálkodásból származó
magvak jóval népszerűbbnek bizonyultak. A cinegék, rigók és más kistestű madarak inkább a hagyományos terményt részesítették előnyben.
A Newcastle-i Egyetem kutatói szerint az áll a jelenség hátterében, hogy a nem biogazdálkodásból származó magvak mintegy tíz százalékkal több fehérjét tartalmaztak. Ez pedig jelentős előny, hiszen megnöveli a madarak túlélési esélyeit a zord télben. A Journal of the Science of Food and Agriculture című szaklapban publikált kutatás vezetője, Ailsa McKenzie hangsúlyozta, hogy a tanulmány csak egyetlen összetevőt, a fehérjetartalmat veszi figyelembe. Sajnos azonban nem elhanyagolható az ételben kimutatható növényvédő szerek és más kemikáliák káros hatása. MTI / Farm.hu |
Szoktál állatmenhelyeket támogatni?
Rendszeresen. 50% Alkalmanként. 50% Még nem volt rá példa. 0%
(összesen 2 szavazat)
A korábbi kérdések eredményei |













