Tetszik a cikk? Oszd meg!

Fejszével verte agyon a kutyát

2010-12-03 | 28 komment

Fejszével és késszúrásokkal végzett egy férfi a szomszéd német juhászával Kiskunhalason. Azt állítja, önvédelem volt, a kutya gazdája viszont feljelentést tett. A szomszédok szerint régi az ellentét a két lakó között.

Több késszúrással és fejszecsapással ölt meg egy férfi egy kutyát Kiskunhalason adta hírül a Baon.hu. “Kint voltunk a teraszon. A szomszédban összehordott szemétkupacon át Lédi kutya átugrott az összetákolt kerítésen, melynek javítása egyébként a gazdája feladata lett volna. Épp csak annyi időnk volt, hogy a terhes feleségem meg a kislányom be tudott szaladni a házba, én meg a műhelyből fel tudtam kapni egy kést meg egy fejszét” idézi a megyei hírportál Fenyvesi Zsoltot. “A kutya már ugrott is a nyakamra. Megütöttem a fejszével, majd sokszor megvágtam, megszúrtam. Csak a családomat és magamat akartam védeni.”

A szomszédban élő Kis Sándor már évtizedek óta német juhászok tenyésztésével foglalkozik. A szomorú történet napján három kutyája volt, az egyedül élő úriembernek ők jelentették az egyetlen társaságot. Közülük Lédi névre hallgató tenyészszukája szökött át aznap a szomszédba. A kutyatartó nem volt otthon, így a szomszédban élő Fenyvesi értesítette, hogy mi is történt.

 
Illusztráció

Az események nem előzmény nélküliek, az utcában élők megerősítették, hogy a két férfi régóta rossz viszonyban él egymás mellett. Lédi a Baon.hu információi szerint több ízben is átszökött már Fenyvesiék portájára, egy alkalommal meg is ölte a család Bibike névre hallgató kiskutyáját. Fenyvesi és Kis egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat tett, utóbbi szerint a kutyái békések, és Fenyvesi bosszanthatta fel valahogy Lédit. Ő viszont kijelentette, hogy gyakran hallja, amint Kis kiabál az állataival és veri őket, ezért azok kiegyensúlyozatlanok, megbízhatatlanok.

Egyelőre nem tudni, melyik fél áll legközelebb az igazsághoz. Kis Sándor az ügyben feljelentést tett, ennek kapcsán a hatóság azt vizsgálja, hogy fennáll-e a kutyával való veszélyeztetés esete. Az ügyben leghamarabb jövő év elején várható előrelépés.

Farm.hu

Hozzászólások
Összes hozzászólás (28 db) | Új hozzászólás | Kedvencek közé
- 2011-03-07 17:05
28
Még ilyet!!!!! Hát csóri kutyát meg kell veri? De most már tényleg durva! De fejszével? Inkább eldobott volna a kutyusnak, egy kaját vagy ilyesmi!!! Na csak ezt kéne a fiúval, csinálni meg a családjával!!!!!De tuti hogy börtönben van!!!!!!!!10évre kellene!!!!Hülye emberek......meg!!!!!!!!
- 2010-12-29 15:27
27
Adrienn! A Te hozzászólásodban van véleményem szerint a legtöbb igazság!!!
- 2010-12-20 19:23
26
Madonna, Paris Hilton mi leszek még?:D:D
Soha az életben nem volt műkörmöm, se picsa se divatállatvédő nem vagyok, és sose féltettem a "rucimat".
Őrülnék ha ez a sok nagyokos leszállna rólam, mivel senkinek semmi köze hozzá hogy én mit kommentelek ide, és ha tudnátok olvasni és lenne agyatok ahova eljusson az amit sikerült elolvasni akkor felfoghatnátok a hozzászólásaimból hogy hallottam egy s mást erről az ügyről, többet mint Ti, olyan emberektől akik ott laknak szóval nem kell rögtön nekem esni meg jönni itt az IQ-val..... xD
Hogy jöttek ide az ölebek? Nem mintha bármit is számítana és semmi bajom az ölebekkel de a nagy kutyákat részesítem előnyben hamár választanom kell, mellesleg 2 Kaukázusim van akik nem igazán az "öleb" kategória. A pitbull meg az egyik kedvenc kutyafajtám és nem tudom miért rögtön őket felhozni példának hogy "széttép", pont az ilyen előítéletes emberek miatt van az hogy van ahol egyszerűen csak elaltatják amiért pitbull. Domináns fajta és nem kisgyerekes családba való leginkább, de nevelés kérdése.......lásd: Cesar kutyáját Daddyt....ő is pitbull. (amúgy az összes részt láttam hülyegyerek)
Sose félek/tem egy kutyától sem mert az minden kutya megérzi, nyílván megijednék ha egy vicsorgó pitbull rohanna felém, de erre nem sok esélyt látok és akkor is a gazdája hibája lenne ha megharapna vagy széttépne.
És hogy lessüllyedjek az alpári szintedre nem tudom Te mit csinálnál ha feléd rohanna egy vicsorgó kutya, nyílván bepisálnál és a fa**odat féltenéd a legjobban, ami valószínűleg 5 centinél nem hosszabb ha az tölti ki az időd h kislányokat (én) szekállsz a farm.hu oldalon.
- 2010-12-16 23:46
25
hát ha ilyen elfogult hisztis picsa szintjét verő hsz-eket írsz, akkor nem tudom elképzelni h még akár az én IQ-mat is elérd.... látom te csak a Paris Hilton féle kis patkány-ebeket ismered, és elmondom neked, h tökmindegy h verték-e a kutyát vagy nem, hogy bántak vele előtte, ha olyan mozdulatot teszel, vagy olyan a testbeszéded, ami akaratodon kívül nem pozitív, az képes támadó ösztönt kihozni egy kutyából... 

talán nézz egy pár részt a "Csodálatos kutyadoki" című sorozatból az NG-n megy péntek este 9-kor, abban elmondanak olyan dolgokat, amiket nem árt... 

és látom te még nem voltál besz.rva kutyától, mert akkor nem lennél ilyen sík hülye -.- 
majd ha rohan egy feléd vicsorogva egy pitbull, megnézném mennyire érdekelne h mi lesz a kutyával, csak sírnál h nehogy elszakítsa a cuki kis rucid, a műkörmeid, vagy hogy ne tépje szét az arcod... 

Divat állatvédő.... -.- 
- 2010-12-16 21:06
24
heh nem nagyon  nehéz megvadítani egy kutyát ha verik! csak mondom

amúgy engem a több mint 10 éves német juhászunk harapott meg úgy hogy össze kellet varni az arcomat mert még régen meglötték és és én meg pont akkor öleltem át és belenyilalt neki a fájdalom de sajna ez lett a vége.

na a történethez kapcsolódóan--- nekünk volt egy puli kan kutyánk nagyon szerette apumat mivel az övé volt soha nem bántotta mégis amikor ki akarta hajtani a kazánházból neki ugrott apumnak és még jó hogy ott volt egy vas söprű mert ha nem rántja apa azt maga elé akkor biztos meg harapja, és a VAS nyelű seprűben benne maradt a 4 fognyoma a kutyának, ez nagyon rossz volt de sajnos meg történt ami történt.

Meg még volt régen egy óriási kutyánk (nem tom hogy milyen nagy volt lehet csak ezért volt olyan nagy mert én kicsi voltam) amikor apum ki engette egy kicsit, jött haza a mamám a temetőből és neki akart menni , apu megfogta és erre rá mordult és szét harapta az állát. azt is össze kelet varrni ! de ez a kutya ráadásul nem is a sajátunk volt hanem a nővérem párjáé

Abban nincs semmi rosz ha egy ember védi az álatok(én nem hobbiból csinálom én szeretem öket, ígyis van két lovam 3 macskám amiktöl egyszerüen nem tudok megválni pedig kéne) vannak olyan helyzetek hol néha  az ember tehet arról hogy valami rosz történik az állat és közte soha nem az állatok, de vannak kivételes esetek . Nekem a lovas oktatóm is azt mondta amikor nem birom soha meg állítani a lovamat hogy az hogy nem birom meg állítani nem a ló híbája hanem az enyém. A legtöbb állat sokkal okosabb mint az ember mindennek van logikus magyarázata de amit én elmondtam két története erre szerintem nincs vannak olyan állatok amelyen az emberhez hasonlóan bególyóznak.

huh kicsit sokat írtam a helyes írási hibákmiatt bocsi de nem az erösségem a helyes írás!
- 2010-12-12 22:01
23
Najó te IQ Madonna az öcsémet támadta már meg úgy kutya h erősen nem volt a területén és nem tett semmiféle támadó mozdulatot sem feléje és ezt onnan tudom h én ugrottam a dög elé és annak a kutyának is az volt a szerencséje h aznap nem vittem a bicskámat mert ott öltem volna meg ahol volt és nem érdekelt volna h milyen ügyes aranyos cukipofa volt... amúgy meg a történetnek szerencsésen lett vége mert a gazda szerencsére meghallotta az öcsém ordítását és kirohant a kapun....(de elhiheted ha balta lett volna a kezemben akkor azzal öltem volna meg pedig erősen szeretem az állatokat de a családom v magam védelme érdekében gyorsan eltudom ezt felejteni és elhiheted az az aranyszivű apád is eltudja felejteni hogyha az életedről van szó bár lehet h ez neked magas....)

- 2010-12-11 20:50
22
nem lennénk csendben mivel az én apám sose verne fejszével agyon egy kutyát......mellesleg a cikkből kiderül meg utána olvastam máshol, sőt lakik arra egy ismerősöm és semmi nem volt a kutyákkal, nem akartak embert ölni soha...... amúgy elég nehéz annyira megvadítani egy kutyát még ha verik is h olyan emberekre akik semmiféle támadó mozdulatot nem tesznek felé nem hatolnak be a területére,csak úgy megtámadjon és meg akarjon ölni.......teljesen irreális. ráadásul ez a kutya többször átszökött már, érdekes akkor nem akarta őket megölni???? vagy kitervelte vagy mi????ez az ember simán kiélte a dühét egy kutyán.....és igenis fejszével verném agyon az ilyet. és nem divatból védem az állatokat csak simán sokkal többre tartom őket mint bármelyik embert. az IQ umhoz meg semmi közöd, bár biztos több mint a tied.
- 2010-12-11 19:08
21
már megbocsáss, de kb. a te IQ-d merre felé jár? mert h a normális szintet nem üti, azt biztos -.- 

gondolkozz már -.- Tudom nagyon jó divat ez a "védjük az állatokat" dolog, de gondolkozz már, ha te lennél a terhes anya, nem tom te besz.rtál volna? és sztem sz.rtad volna le h mi lesz a kutyával ha a kislányod élete van veszélyben, de a hozzád hasonlóknak ezt hiába magyarázzák ugye? -.-

és képzeld, mivan ha a műhely mellett voltak és messze volt a ház? a Férfi simán felkaphatta a fejszét, és elterelhette a kutya figyelmét amíg az asszony meg a gyerek bemennek, erre is gondolhatnál, de mindegy ...

NEM ÉRTEM MIÉRT KELL EGY OLYAN FÉRFIT BÁNTANI, AKI A CSALÁDJÁT FÉLTI.... HA A TE APÁD MENTETTE VOLNA MEG AZ ÉLETED, EGYBŐL CSENDBEN LENNÉL...


- 2010-12-08 18:36
20
Azért te is látnád a kutyán, ha vicsorogva rohanna feléd, hogy valószínűleg nem játszani szeretne...
- 2010-12-08 18:34
19
Na, ez azért gonosz. Ha a helyében lettem volna, én is inkább a kutyát ütöm agyon, mint hogy a terhes feleségemre akár egy mancsát is rátegye. Már, ha igazat mondott. Azért a szomszéd kutyákkal én se vagyok jó viszonyban, azt meg is mondom, de azért "agyonütni..." Csak és kizárólag ebben a helyzetben tettem volna ilyet, egyébként most lehet kövezni, de feltéve ha igazat mond, én megértem.
Összes hozzászólás (28 db) | Új hozzászólás | Kedvencek közé
 
 
cache