Tetszik a cikk? Oszd meg!

Kötelező lesz a mikrochip a briteknél

2010-03-12 | 9 komment

A brit kormány kötelezné az ebtartókat, hogy mikrochipet ültessenek be kutyáik bőre alá. Emellett a kötelező állatbiztosítás bevezetésének gondolata sem áll távol a honatyáktól. A kutyatámadásokról szóló híreket, elhízott ebeket látva valóban indokoltnak tűnik a szigetországi törvények átdolgozása.

Alan Johnson belügyminiszter elmondta: az új rendeletek elsősorban a felelőtlen kutyatartók ellen irányulnak, akik megfélemlítés céljából tartanak veszélyessé váló ebeket. "A kutyatulajdonosok többsége felelős állattartó, ám kétségtelen, hogy sokan csak azért tartanak kutyát, hogy megfélemlítsenek másokat, azaz fegyvernek használják az ebeket. Ezt a magatartást ezentúl nem fogjuk eltűrni" - nyilatkozta a miniszter.

 

A brit kormány javaslata több általános döbbenetet kiváltó kutyatámadás nyomán született: novemberben egy négyéves fiúcskát mart halálra a család kutyája Liverpoolban, februárban pedig egy hároméves fiút ölt meg nagyanyja két házikedvence.

Kötelezővé válhat a "kutyabiztosítás" is, miután átlagosan hetente több mint százan kerülnek kórházba az országban kutyatámadás miatt. Egyre többen számolnak be kutyaviadalokról, valamint illegális tartásról is, részben bandák által, akik státuszszimbólumnak tekintik a veszélyes kutyák tartását - írja a BBC. Az RSPCA brit állatvédelmi szervezet adatai szerint a szigetországban tizenkétszeresére nőt a szervezett kutyaviadalok száma 2004 és 2008 között.

Egyes vélemények szerint valóban szükség van a törvények felfrissítésére, hogy a szaporodó támadások problémájával szemben hatékonyan fel lehessen lépni és meg lehessen előzni a komoly sérüléseket és a tragédiákat. A BBC értesülései szerint egyre többen vélik úgy, hogy pár éven belül be kell vezetni a kutyák regisztrációját is. Emellett javasolják, hogy a szabályozó hatóságok a veszélyes kutyák gazdáit szájkosár használatára, vagy akár ivartalanításra kényszeríthessék.

Hozzászólások
Összes hozzászólás (9 db) | Új hozzászólás | Kedvencek közé
- 2011-02-22 15:41
9
Szerintem ez fantasztikus mert így nemcsak az embereknek lesz jobb hanem nem utolsó sorban az állatoknak is!Sajnos ilyen Magyarországon sosem lesz és ne is reménykedjünk benne...
- 2010-07-08 15:38
8
Szerintem ez jó ötlet. Nagyon remélem, hogy így csökkenni fog a kutyaviadalok száma, mert elég brutális dolog. :/
De az ivartalanítást is jó lenne a felelőtlen emberekre rávenni, mert a barátnőmnek a kutyájának is születtek kölykei, de a nevelőapja nem igazán szokott ezért odáig lenni, és ezért most bujdosniuk kell, különben végük.
- 2010-03-24 16:44
7
remélem pókokra nem akarják kötelezővé tenni
- 2010-03-17 20:24
6
Látszik hogy kiknek fontosak az állatok. Az SPCA-t szoktam nézni tévében is. Ők tényleg törődnek minden álattal a kóborral a bántottal, elhanyagoltal mindegyikkel. Itt csak azzal az álattal foglalkoznak akinek jól fizet a gazdája. Amúgy le vannak tojva magasról. Mondjuk mit várunk...az emberekkel se törődnek. Az emberi egészségügy is valjuk be egy ...r.
- 2010-03-13 10:36
5
Szerintem fontos hogy bevezessék ezt! jó lenne ha nem csak ott lenne kötelező hanem minden országban:)
- 2010-03-12 19:38
4
Szerintem nagyon jó dolog ez a chippezés, de nem csak kutyáknak kéne kötelezővé tenni, hanem igazából minden házi állatnak. Pl: a kertesházban lakó macskáknak akiknek szabad kijárásuk van a házból.
- 2010-03-12 16:20
3
Mo-n végre hamarabb van valamilyen dolog... Hamarosan kötelezővé teszik a chipezést, addig is rengeteg akciók várják a gazdikat! Érdemes minnél hamarabb beültetni!
- 2010-03-12 14:58
2
Na végre!!!!
- 2010-03-12 14:52
1
Szólj hozzá te is a cikkhez, mondj véleményt róla!
Összes hozzászólás (9 db) | Új hozzászólás | Kedvencek közé
 
 
cache