Egy detroiti rottweiler kapott egy második esélyt az élettől. El akarták altatni, de elszúrták a beavatkozást, így váratlanul magához tért. A gazdi egyelőre úgy döntött, nem akar második próbálkozást.
A 27 esztendős Matt Olivarez igen nehéz helyzetbe került. Elképzelhető, hogy házát elárverezik és két gyermekével költöznie kell. Ugyanakkor nem akart felesleges szenvedést okozni Mia névre hallgató rottweilerének sem. Az állat gerincbántalmakkal küzd, nehezére esik a járás, ezért különleges bánásmódot igényel.
Mivel saját jövője is bizonytalan, Matt úgy döntött, állatorvoshoz viszi a 11 esztendős kutyát, hogy altassák el. Egy szombati napon látogatta meg a helyi Westcott Veterinary Care Centert, ahol a szakemberek elkövettek egy kis hibát. Igazából nem is olyan kicsit. Matt hazavitte az öntudatlan Miát és a garázsba fektette le, hogy másnap eltemesse a nagyapja kertjében. Azonban, mikor reggel kinyitotta a garázsajtót, hogy nekilásson, aminek neki kell, Mia négy lábon állva fogadta.
A Detroit Newsnak nyilatkozó Matt elismerte, hogy alaposan megdöbbent a váratlan fordulat láttán. “Még mindig az én kutyám vagy?” - kérdezte kedvencétől, miközben megborzongott a gondolattól, hogy talán nem sokon múlt, hogy élve eltemesse a kedvencét. A Kedvencek Temetője című Stephen King-horror is eszébe jutott, ahogy a nemrég még halottnak hitt Mia farkasszemet nézett vele.
Valószínűleg az altató dózisát rontották el az állatorvosok, mindenesetre Matt nem akar újabb próbát tenni. Elsőre is nehezen szánta el magát, másodjára képtelen lenne. Egyelőre ő viseli gondját Miának egészen addig, amíg talál valakit, akire rá lehet majd bízni a sok törődést igénylő kutyust.
Szerintem bocsi, de ebben lenne kanyar is a részedről.Én is ezt mondtam volna elsőnek de ha jobban belegondolsz rájössz, hogy azért éles helyzetben máshogy lenne ez....
Nem gondolom,hogy az egy tál étel miatt akarta a kutyust elaltatni a gazdája,mint ahogy azt sokan kiforgatják....Hanem mert elveszíti az otthonát valószínüleg albérletbe kényszerül a 2gyerekével és lehet,hogy nem tudja vállalni anyagilag és fizikailag a beteg és idős kutyája ellátását,aki ha nem kapja meg a gyógyszereit,akkor csak szenvedne.Nem beszélve arról,hogy nem mindenhova vihet az ember magával egy ekkora kutyát.Ez esetleg eszébe jutott a sok köpködőnek?Természetesen nem altatnám el rögtön az állatomat,de ha senki sem vállalja,akkor mit tehet a gazdája?!És egyetértek azokkal akik azt mondják,hogy nem az az állatszeretet,hogy :had éljen szegény(nem baj,hogy fáj neki még létezni is),de joga van élni!Az állatszeretet az arról szól,ha olyan beteg,hogy nem lehet rajta segíteni és már az állapotán sem lehet javítani,akkor sajnos el kell engedni....Sosem hittem,hogy én aki altatás ellenes voltam azt gondolom egyszer,hogy inkább aludjon el,minthogy szenvedjen.Csak az tudja aki ilyen helyzetbe kerül és igazán szereti a kedvencét...
Én a dokit altatnám el,aki bead egy injekciót is az állatnak ! Emlékszem nekünk is el kellett altatnunk a kutyánkat ,mert megöregedett, olyannyira ,hogy menni se bírt már meg enni se inni se, de egy ilyen élő állatot elaltatni kínzás! Egyáltalán ez az altatás dolog is elég bizarr, nem tudom mit szólnának az emberek ,ha őket altatnák el .. szánalom..
Végre, van még értelmes és tényleg felelősen gondolkodó állatbarát. Megesik néha, hogy az állat számára az a legjobb és legkevesebb szenvedéssel járó lehetőség, hogy méltóságosan távozhasson altatás által. Az nem állatszeretet, hogy "jajj nehogy elaltassák, éljen még szegény". Az ilyen "állatbarátoktól" tudnék falra mászni, ez már nem állatszeretet, hanem önzés és nem törődés a kedvenccel. Sajnos ők ezt nem veszik észre.Örülök, hogy nem tartozol közéjük.
Szerinted inkább szenvedjen az a szerencsétlen kutya és fájdalmak közt élje le életét? Ismét megszólalt a gondolkodni képtelen "állatbarát". Csak bele kell gondolni, melyik a jobb megoldás a kutya számára, a szenvedés vagy a könyörületes halál.
Miért kellene az ilyet élve eltemetni? Csak nem akarta hogy szenvedjen a kutyája... Amúgy meg mi is altattunk már el macskát, mert szegénynek felszakadt a hasa és kilátszott a húsa.(bocs de ezt nem tom szépen leírni...) És ő is örült neki hogy "újra" él. Vagy nem mondom jól?
Mind ez szép nagyon és örülök is neki de én 11év után nem tudnám odaadni másnak h az gondoskodjon a továbbiakban Miáról. Ha nagyon rossz helyzetbe lennék, képes lennék nem enni és a kutyának adni az én részemet.