Tetszik a cikk? Oszd meg!

Megérkezett az első gólya

2010-02-24 | 9 komment

Azt talán még korai volna kijelenteni, hogy nyakunkon a tavasz, de hogy közelít, az egészen bizonyos. Megérkezett ugyanis egyik legszebb hírnöke, az első gólya, méghozzá a Veszprém megyei Tüskevár községbe.

Évről évre mindig ez a példány ér vissza elsőként, és az eddigi tapasztalatok alapján a párja sem várat majd sokat magára. A szakemberek nem tudják, hogy merre telelhet, mivel nincs rajta jeladó, amellyel nyomon követhetnék az útját, de elképzelhető, hogy fajtársaival ellentétben nem repül el Dél Afrikáig. Egyes vélemények szerint csak egy amolyan "átmeneti jellegű” telelőhelyet használ, például valahol a Földközi tenger térségében, és ezért ér vissza a minden évben jóval a többiek előtt. A társai felbukkanására általában három-négy héttel később lehet számítani.

Tény, hogy nem csupán mi érezzük hosszúnak ezt a telet, tavalyelőtt, az enyhébb idő miatt a gólya már február közepén visszatért. A Magyar Madártani Egyesült (MME) akkori feljegyzése szerint február 13-án érkezett meg az Ajkától 30 kilométerre fekvő Tüskeváron lévő fészkére. Igaz, tavaly még később, csak 24-én ért ide.

 
Fotó: MTI / Vasuta Gábor

A fehér gólya fokozottan védett állat, természetvédelmi értéke százezer forintra tehető. Magyarországon mintegy ötezer pár lehet belőle. Fészkeiket többnyire házak kéményeire vagy villanyoszlopok tetejére rakják. Általában március végén, április első napjaiban térnek vissza tömegesen Afrikából közép-európai fészkelőhelyeikre.

Kivételek viszont akadnak, ilyen például Fülöp, aki a spanyolországi Aragóniában kelt ki a tojásból, majd Bodrogkisfaludon kezdett költeni 2006-ban. Ő valamiért úgy döntött, nem "utazgat", hanem kibírja a telet helyben.

Fotó: MME / Nagy Károly

Az MME információi alapján leginkább Bodrogkisfalud vagy Bodrogkeresztúr valamelyik kéményén lehet őt elcsípni, ahol a fűtésből származó hő sokat segít neki a fagyos napok átvészelésében.

Még nála is vakmerőbb Sture, akit a kemény norvég fagyok sem riasztanak el, és mindig Hamar városa környékén telel. Az emberek emiatt valóságos sztárként tisztelik, még saját Facebook rajongói klubja is van.

Hozzászólások
Összes hozzászólás (9 db) | Új hozzászólás | Kedvencek közé
- 2010-03-18 14:54
9
Akkor talán vége lesz ennek a hosszú télnek. Nagyon szeretem a gólyákat is. Sajnos egyre kevesebb  van már belőlük akik  visszajönnek hozzánk.
- 2010-03-12 14:22
8
én is láttam gólyát!!!!!
és bevallom télleg szép látvány volt látni egy ilyen szép madarat!!!!!.....XD
- 2010-03-09 07:01
7
Valamelyik nap én is láttam 1 gólyát ismerősömé kertjébe leszállni. szép látvány volt. 
- 2010-03-01 15:23
6
juppi!! Végre itt a tavasz!4 imádom a tavaszt!!és hála a gólyának lehet hogy már nincsen is olyan messze!!de mondjuk a hétre még havazást mondott,nem szeretném, hogy esetleg mégis túl korán jött volna a gólya, és akár (isten ments)elpusztuljon, még a hidegben, eléggé szélsőséges az időjárás, én féltem azér egy picit a gólyát, de sok szerencsét nekki
- 2010-02-24 19:30
5
Na végre!! :D egyébként én vasárnap láttam, hogy már a vadludak is visszajöttek :D
- 2010-02-24 17:52
4
Ez tök jó hamarosan itt a tavasz :)
- 2010-02-24 13:17
3
Ennek nagyon örülök,mert akkor lassan itt a tavasz!Csak nehogy megfázzon szegényke!
- 2010-02-24 12:00
2
de jó
- 2010-02-24 11:45
1
Szólj hozzá te is a cikkhez, mondj véleményt róla!
Összes hozzászólás (9 db) | Új hozzászólás | Kedvencek közé
 
 
cache