Szúnyog ellen denevér 2.

2010-07-23 | 12 komment

Egyre többen gondolkodnak a szúnyogirtás egyik abszolút környezetbarát módszerének előnyein: Velence után most egy lengyel településen is denevérekre bíznák a piszkos munkát.

Július eleje óta a helyi hatóságok mintegy ötven denevérodút osztottak szét a dél-lengyelországi Lelow lakóinak. Az odúkért jelképes összeget kérnek, darabját 5 zlotyért (346 forintért) árusítják - nyilatkozta Jerzy Szydlowski, a település polgármestere. A "denevérdobozokat" szakértők tanácsai alapján építették meg.

"A kis bőregerek alhatnak ezekben a házikókban és közben megeszik a szúnyogokat. Egy denevér körülbelül 2000 szúnyogot képes felfalni egyetlen nap alatt" - tette hozzá. A természetbúvár polgármester reméli, hogy ezzel a környezetkímélő módszerrel el lehet kerülni a rovarirtószerek használatát.

Ahogy arról korábban mi is hírt adtunk, Velencében is denevérek betelepítésére ösztönzik az embereket. A város illetékesei szerint ugyanis a bőregerek enyhíthetik a várost sújtó tigrisszúnyog-invázióval járó kellemetlenségeket

A denevéreket az Európai Unió egyik irányelvében védett állatnak nyilvánította. A kezdeményezés tehát mindkét fél számára kölcsönösen előnyös.

MTI / Farm.hu

Hozzászólások
Összes hozzászólás (12 db) | Új hozzászólás | Kedvencek közé
- 2010-07-24 21:05
12
Én már hozzá is láttam a denevér odu készítéséhez. Csak még azt nem tudom, hogy hova rakjam, mert az sem mindegy. Magas páratartalom kell és kb 18-20C°-os állandó hőmérséklet (bár ebben nem vagyok biztos).
- 2010-07-24 19:58
11

- 2010-07-24 14:42
10
végre meg van a csodafegyver
- 2010-07-24 13:01
9
zsir kell egy denevér itthonra:D
- 2010-07-24 12:10
8
Szerintem teljesen ártalmatlanok a denevérek.Sokan mondják azt, hogy bele repülnek a hajba... remélem azt tudja az, aki fél tőlük, hogy csak a feltupírozott hajba repülnek bele...Itthon meg nem létezik az a denevér, amelyik vért szívna. Szóval szerintem jó ötlet lenne ide is még több, így is van, de nem elég. :)
- 2010-07-24 11:06
7
hehee nálunk nincs szúnyog, mert  tele van minden denevérrel.Szerintem tök aranyosak és nem kell tőlük félni...
- 2010-07-24 10:54
6
Hát biztos ,azért belegondolok ,hogy sok szúnyogcsípés (az egyik ismerősömnek a fejébe csípett),elég fájdalmas de ha nem vadak??? legalább este nyugodtan alszok és a szobámba se lesz annyi szúnyog xD
- 2010-07-23 22:51
5
Szerintem remek ötlet! Nálunk tíz percet nem lehet az utcán tölteni anélkül, hogy őrületbe ne kergessenek.Ahhoz képest semmiség lenne, ha denevérek röpködnének össze vissza. Azok legalább nem minket esznek. Meg aztán aranyosak és békések.
- 2010-07-23 18:33
4
syastok! Én minden állatot kedvelek, tehát szerintem a denevérek is aranyosak! Egyesek szerint kellemetlenek lehetnek, vagyis az ember megijedhet tőlük, de hát ők is a világon vannak, pont mint mi, úgy hogy őket sem szabad bántani és őket is szeretni kell. Szerintem ne terjesszünk róluk rémmeséket, mert nem olyan félelmetesek, sőt inkább hasznosak és szépek is! =))
- 2010-07-23 15:30
3
Ne!!! ,mi jövőre Velencébe megyünk nyaralni,,,inkább szúnyog mint sok denevér a fejem fölött
Összes hozzászólás (12 db) | Új hozzászólás | Kedvencek közé
 
 
 
cache