Sok állatbarát kétlábúban fel sem merül, hogy esetleg féltve őrzött és szeretett háziállata is unatkozhat, pont úgy, mint az esős napokon a szobába kényszerült gyerek. A gondos állattartó számára fontos, hogy kedvence jól érezze magát és ez nem csak a megfelelő méretű férőhely kialakításában és a rendszeres etetésben merül ki.
A legtöbb gondot
a lakásban tartott kutyák jelentik, akiket a tulajdonos napközben magára hagy. Kert
hiányában a négy fal között a legjobban tartott és ellátott kutyák élete sem
fenékig tejfel. Egy ideig jól viselik a megpróbáltatásokat, de ha sokat vannak
egyedül, ingerszegény környezetben, akkor bizonyos idő után unatkozni kezdenek
és ezt pótcselekvésekbe menekülve próbálják levezetni. Bosszantó lehet, ha
széttépett tollpárnára, szétrágott küszöbre, megrágcsált kábelekre érünk haza a
munkából.
Kedvenceink a háziak távollétében olyan veszélyes
vizekre is elmerészkednek, melyet jól tudnak, hogy tiltott. A legtöbb esetben
ez a gazdi ágyának a kipróbálását jelenti és mivel tiltott helyen édes a
pihenés, olyan mélyen képesek bealudni, hogy álmukat csak a hangos
kulcscsörgéssel érkező gazdi zavarja meg, akkor meg már kész a lebukás.
Lássuk el bőven saját játékkal: csipogó műanyag süni, gumilabda, gumikarika,
gumicsont, de ma már választhatunk a latexból készült csirke, szendvics, röfögő
malac, kolbász formák közül is. Mindegyik jobb, mint a gazdasszony meleg és
puha nyuszis mamusza!
Akiknek kevés az
ideje a kutya-, macskatartásra, de mégis ragaszkodna a kedvencekhez, azok
általában halakat vagy kismadarat, legtöbb esetben papagájt szereznek be. A
halakkal nem lőnek bakot, hiszen a napi kaja mellett jól elvannak nélkülünk.
Sem szobatisztaságra szoktatás, se jó modorra nevelés nem szükséges a
tartásukhoz, viszont hogy jól érezzék magukat és szépek maradjanak, számukra is
fontos az ingergazdag környezet, búvóhelyek kialakítása és a tiszta víz.
A
papagájokkal és díszmadarakkal már más a helyzet. Míg a legtöbben azt hiszik,
hogy elvannak a kalitkájukban, addig például a díszpintyek halálra
unatkozhatják magukat… Szó szerint. A kanárik elvannak a tágas helyen egyedül
is, de a hullámos és nimfapapagájoknak társra van szükségük, hacsak nem
foglalkozunk velük naponta több órát.
A nagytestű, „kézhez” nevelt papagájoknak
az ember igazi társ, nem akarnak tollas társat unaloműzőnek, viszont a gazditól
nagyon sok törődést várnak. Igénylik a játékot és hogy sokat legyenek szabadon,
tehát ilyen madarat csak az tartson, aki otthon dolgozik, nyugdíjas, vagy
nagyon sok a szabadideje. Az unatkozó madár lelkileg sérülhet, tépkedheti a
saját tollát, elcsúnyulhat és legtöbbször agresszívvé válik. Ezt hatalmas
csípésekkel is bizonyítja, ujjakkal vigyázni!
A tengerimalacoknak
és deguknak is jól jön a társ, ha kevesebb időt tudunk rájuk szánni, akkor
vásároljunk nekik egy párt, de azt a lehető leghamarabb. Az idősebb egyedek már
nehezebben szoktathatók össze fajtársaikkal és főleg a deguknál véres harcok is
kialakulhatnak, mely oly mértékig fajul, hogy egymás farkát se kímélve egy-egy
darabot le is harapnak belőle.
A társakon kívül
a játékok beszerzése is remek időtöltést jelenthet mind tollas, mind négylábú
barátainknak. A papagájoknak remek unaloműzők a gallyak, rügyes ágak, hinták,
tobozok, vagyis minden, amivel lehet valamit kezdeni: rákapaszkodhat,
megcsipkedhet, ismerkedhet. Nem mindig a gazdán és a fajtárson múlik az
unaloműzés. Az okos állattartók tükörrel is felszerelik az otthonos kalitkát,
így órákat eltölt a kis szárnyas saját maga megismerésével.
Az állattartás
felelősség, így a megfelelő táplálás mellett szeretet, törődés és játék is jár háziállatainknak,
főleg ha el akarjuk kerülni, hogy unalmukban szétszedjék a lakásunkat vagy
egyéb bosszantó elfoglaltságaikkal a mi idegeinket is kikezdjék!
nekem is vannak törpehöcsogeim, de azok 1 cseppet se uncsiznak, jó nagy terráriumuk van ahol vastag, fűrészporral kevert homok van alattuk ahol jókat tudnak áskálódni, és természetesen a kerék se hiányzik, ill a búvóhely is ott van és mostanában szeretnék 1 extra méretű helyet csinálni nekik, remélem minél elöbb megtudom csinálni, mindenféle dolgot beteszek nekik, h tök jól érezhessék magukat.űgyhogy a gazdin múlik h az állat unatkozik-e vagy se.am nekem minden állataim el vannak kényeztetve, főleg az én drága jenny németjuhász kutyusom, akivel fél napokat sétálunk az erdőben, u h ő szabadon szaladgálhat.
nekem egy törpehörcsögöm van sajnos nem kaphatok hozzá párt mert nem tudnánk hová tenni a sok hörit de egyedül is nagyon elvan minden nap foglalkozom vele és játszunk a kedvenc játéka az mikor könyvekből alagutat épitek és bele mászik ebbe képes 15-20percet benn tölteni úgy hogy nem jön ki nagyon ari.
Krisztina! Az én olvasatomban Noémi elfogadta a véleményedet, és elmondta, hogy mit gondol erről! És még az előző hozzászólásomhoz: Sajnos már itt a farmon is számos cikket találsz, amiket, ha elolvasol, talán elgondolkodsz az ember felsőbbrendűségén! De természetesen nem akarlak meggyőzni, a te véleményed a tied!
Krisztina! Nem tévedtél, nyugodtan leírhatod véleményedet a cikkről és mások véleményéről is, de ugyanígy más is leírhatja a véleményét a tiedről! Persze a stílus sem mindegy, de nem gondolom, hogy a tied bármennyivel is korrektebb lett volna, mint az, amire reagáltál, sőt! Az első hozzászólásodat azzal kezdted, hogy nem vagy kutyás, nem is szereted őket, de köztudott, hogy... Tehát nem azzal, hogy a te saját véleményed ez vagy az! Szerintem ilyen esetben igenis számíthat, hogy ki mennyit foglalkozott kutyákkal, hiszen minél többet, annál valószínűbb, hogy jobban ismeri a kutyákat, jobban tudja, hogyan is kell őket nevelni! Az én véleményem az, hogy az egyenrangúság nem azt jelenti, hogy mindent ugyanúgy csinálunk (pl együtt ülünk az asztalnál), hanem azt, hogy a mi igényeink nem előrébb valók az övékénél, és nem bánunk velük úgy, ahogy nem szeretnénk, ha velünk bánnának. Szóval a véleményedet továbbra is leírhatod, és továbbra is gondolhatod úgy, hogy az állatok nem egyenrangúak velünk emberekkel, csak fogadd el azt is, hogy másoknak is lesz erről véleménye! Az enyém pl az, hogy igaz, hogy sok dolog van , amit az emberek nem csinálnának, az állatok pedig igen, de ez fordítva is igaz! Még egyetlen állatfaj sem halt ki azért, mert a természetes ellensége vadászott rá, ezzel szemben az emberek "szórakozása", tudatlansága, pénzéhsége miatt, annál több!!!!! Így átgondolva: igazad van abban, hogy nem vagyunk egyenrangúak, csak abban nem értünk egyet, hogy ki van feljebb!!!!!
Kedves Krisztina! Alapvetően minden élőlény egyenragngú, csaj más-más popullációban, más-más feltételekkel tud élni. Ha ezt mindenki átgondolná és el tudná fogadni, akkor szebb és élhetőbb lenne a Föld./mint bolygó/. A kedvencek un. nevelése pedig nem más, mint a két különböző populláció közötti kommunikáció, megértés kialakitása. Azt hogy ezt ki hogyan éri el, nagyon egyedi, de nem minden módszer szimpatikus. Az ember és a kedvenc közötti kommunikáció sok mindenen alapulhat, de úgy-e a kölcsönös szeretet mindig előbbrevaló, mint az erőszak és a parancs. A "vezérhim" az inkább falkavezér, amire gondolsz azt hiszem, és ez nem csak a kutyusoknál müködik igy, hanem minden csoportban élő élőlénynél, hogy ne mondjak mást a poliitikában is ezért a falkavezér szerepért megy a harc akár nap-mint nap. Jó dolog ám sok véleményt megismerni, átgondolni. Ez a fórum tényleg azért jött létre, hogy mindenki elmondhassa a véleményét. Viszont a véleménycsere és a tanulás az igazi feladata, nem pedig a vita. Üdv Gyöngyi.
Krisztina! Szerintem nagyon nem mindegy, hogy miért csinál meg valamit a kutya! Ha félelemből csinálja, az azt jelenti, hogy nem MER mást csinálni. Ha kajáért, simogatásért és/vagy dicséretért csinálja, akkor azt AKARJA, hiszen ez neki is jó! Persze van amikor az ösztöne mást diktálna, de ha helyesen nevelik olyankor is kordában lehet tartani. Nekem több, mint 10 évig volt két különböző nemű kutyám, és otthon természetesen nem hagytuk őket magukra, hiszen túl nagy a kísértés, de mindig tudtam őket együtt sétáltatni (csak kicsit még jobban kellett rájuk figyelni), de más szukák után sem ment el a fiú! A labdázásnál a kutyák gyakran vissza is hozzák a labdát, és ideális esetben oda is adják! Meg lehet dorgálni a kutyát, ha valami rosszat csinál vagy nem csinálja meg azt, amit kéne, de ugyanezt meg kell tenni a gyerekekkel is, ezek szerint ők sem egyenrangúak velünk?! Ráadásul ők sem mindig tudják elmondani, hogy mi bajuk és hiperaktívak is lehetnek. Egyébként szerintem a kutyák között csak a nem megfelelően "lefárasztott", ingerszegény környezetben élő lesz hiperaktív! Megfelelő "lefárasztás" alatt azt értem, hogy a különböző kutyák különböző sétát, feladatot igényelnek! Pl egy vizsla nagyon szeret "csak" sétálni, szimatolni, míg egy német juhásznak feladatokra (agymunkára, labdázásra) is szüksége van, ezzel nem azt mondom, hogy egy vizslát nem lehet vagy nem kell megnevelni! A kutya fajták tenyésztésére azért tértem ki, mivel ez az amiatt a kutyák jobban eltávolodtak az őseiktől, mint a macskák. És pont emiatt lehet őket jobban nevelni, hiszen a tenyésztés során bizonyos ösztönök tompultak. A vadászkutya sem rágja szét a vadat mire visszahozza, oda is adja a vadásznak, pedig az étel és már a szájában is van!!!!
Kedves Krisztina! Először is, véleményem szerint az emberiség nap mint nap bebizonyítja, hogy fele annyit sem ér, mint az állatok!!!!!! Gondolom nem leplek meg. ha azt mondom, hogy a kutyák nem macskák! Nekem is volt cicám, előtte azt hittem, hogy csak kutyát tudnék annyira imádni, mint Őt (ugyanis én inkább kutyás vagyok), és Ő is kapott néha a fenekére, de még Ő, egy macska is, akik főleg "csak" az ember mellett éltek és nem tenyésztették őket különböző feladatokra, mint a kutyákat, szóval még Ő is megtanult leülni, mert rájött, hogy a másik, akinek ezt tanítottam, mindig kap valami finomat, amikor megteszi ezt. A kutyáknál ez még inkább így van. Régen rossz, ha retteg a gazditól, persze vannak helyzetek, amikor azt kell csinálnia, amit a gazdi mond, de nem mindegy, hogyan tanítjuk meg erre, és hogy miért teszi meg a kutya. A kutya szereti a gazdit (feltéve, hogy jó kapcsolat van köztük) és persze a gyomrát is. Szóval nem csak azért jöhet vissza a labda üldözése helyett, mert fél a gazdi haragjától, vagy mert kötelező, hanem mert megtanulta, hogy ha megteszi, amit kérünk tőle, akkor jó dolog történik vele (simogatás, dicséret, jutifalat). Aki társként és egyenrangúként kezeli az állatát, az nem feltétlenül érzi úgy, hogy minden amit az állata tesz, azt megtenné ő is. Ez ideális esetben azt jelenti, hogy úgy szereti, mint egy családtagot, és figyelembe veszi az ő igényeit is, tiszteletben tartva, hogy neki a fajára/fajtájára jellemző igényei vannak. Cserébe az állat is ragaszkodik hozzá, és nem megy el az első szembe jövő emberrel, akinél pl étel van, pedig az ösztöne valószínűleg ezt diktálná. Hangsúlyozom, hogy NEM azért nem megy el, mert fél!!!!
Nagyon szép tötrénet:)az én kutyám is kenelben van,csak ő mindig kint:)annyira tud röülni nekem mikor odamegyek hozzá!nagyon játékos,tud pacst adni és érta amit mondok neki,éés azt a a parancsot hogy ül=)de ha ezeket nem tudná nem érdekelna mert szeretem de nagyon!nélküle nem tudnák éleni,ssosem!:)kedvenc játéka a botjhuzás,miután sikerült megszeereznie,diadallittasan körbejárkál majd begrágja...xDaztán elhajintja^^de nagyon okos kutya,és hűséges!látcik a szemén hogy menyyire szeret♥ezért jóbb egy állat mint egy ebmer!ő megérzi ha szomorú vagyok és akor úgy néz rám hogy belehalok=)és ő sosem hagyna el,mégha kiszabadul is miután kiszaladgálta magát már ot ül a teraszon..hát csak ennyit akartam=)ja és még van gy macskán ő is nagyon jűtékos és érte is maghalnék!ő a házban van de kiengedjuk és van hogy éjaszakákat kimarad aztán egész nap alszik xDD de olyan jókat lehet velük játszani,de sokszor magukat is elszórakoztatják:D:D
Az én kutyimnak van egy csomó játéka, mégse játszik velük...
Naponta 2-szer sétáltatom, be-ki járós kutya, és nem szalad a labda után ...
csak naon ritkán ... nagyon virgonc volt ... 2 gyereket megharapott meg ...
de nem altattuk el ... kivétel nélkül szinte mindenkit meg akart támadni ...
és kiderült ... csak 3 évig volt játszótárs nélkül ... a helyi menhelyről ideiglenesen hoztunk ki kiskutyákat...
a kutyim egyből megjavult ...de sajna csak ideiglenesen ...
aztán kezdte előről ... most vettünk hozzá egy foxit ... és vettem neki egy haltit ...
de rájöttem h minek ,,, mert a kutyinak csak egy társra volt szüksége hogy az élete minden napját ne az óriási kenneljébe a játékkokkal együtt élje le unatkozva ... hanem egy kis szórakozás kell ... papáméknál vannak disznók, őket szokta terelgetni .. megfogja a galambot meg minden patkányt ... mindent összefogdos ... szóval mostanság nem unatkoznak Mazsolával ... :):)
Mindenmenhelyes kutyit vele szoktam kiképezni (ő is csinálja amit tud ... meg a kiskutya is XD nagyon cukik szoktak leni)... csak sajna nem olyan okos kutya ...
kiképezném .. mert a rekordom 2 hét alatt egy kiskutyinak 10 parancsszó ...
de sajna Pöcök nem olyan jó ... csak agilityből ...
3-szorosát ugorja magához képest ...
de nem mehet versenyre mert nem tudja a parancsokat ...XD
SZIVÁS!!!
Szerintem ez nem hülyeség!! Sőt igaz mert velem is volt már nem egyszer hogy a macskám hanali 5 óra fele elkezdett nyávogni és nem azért mert wc-re kellet menni hanem mert unatkozott!! Adigg nyávogot még fel nem ébredtem vagy pedig oda fekünd mellém és addig olyan hangosan dorombolt amíg fel nem ébredtem mikor ,meg fel ébredtem akorr meg már halkabban dorombol!!