Mivel több mint húsz éve nem találtak már egyetlen példányt sem, a szakemberek hivatalosan is kihaltnak nyilvánították egy madagaszkári vöcsökfajt.
A madárvédők világszervezete, a BirdLife International szerint ezt a
fajt eddig azért nem nyilvánították kihaltnak, mert a madár élőhelye
nehezen megközelíthető helyen van. Az egy évig tartó kiterjedt kutatást
követően azonban már mindenki biztosra veszi, hogy az
Aloatra-vöcsök (Tachybaptus rufolavatus) végleg
kipusztul.
A Madagaszkár északnyugati részén fekvő Aloatra tó környékén honos madár eddig is a Vörös Lista kihalástól
közvetlenül veszélyeztetett szekciójában volt megtalálható, hiszen a 80-as évek óta nem bukkantak élő egyedre, csak a kutatók nem akartak elhamarkodott kijelentéseket tenni. Most viszont hivatalosan is megerősítették a kihalás tényét.
Chris Rose
A 25 centiméter hosszú, vörhenyes nyakú madár eltűnésének okai a jól megszokottak. Elsősorban az Aloatra tó környékén található erdők kivágása a ludas, illetve az ennek nyomán jelentkező erózió. A tó feltöltődése és tájidegen
ragadozó halak szándékos betelepítése is egy-egy szöget ütöttek az Aloatra-vöcsök koporsójába.
A veszélyeztetett madárfajok listája idén 25 új bejegyzéssel bővült és így 1240-re hízott a névsor.
Magazinok:
Itt
olvashatod el a Farm.hu cikkeit, amelyek különböző kategóriákba vannak
sorolva. Ezek a cikkek csakis az állatokról szólnak azoknak, akik
imádják őket.-kommentemhez fűzném: Ezt nem én írtam,úgy másoltam be,tehát ez a FARM.HU csapatának véleménye!!
Én is nevelem a kutyámat, de nem feltétlenül verem meg mindenért. A kóbor kutyák is elszöknek valamiért,mert ha nekik jó az életük ott,ahol vannak,és csak a vérük hajtja őket,akkor előbb-utóbb visszajönnek!! De tudod vannak emberek,akik nem még 10 évig akarnak élni.Én szeretem az életet és nem örülök az 50-60 év múlva bekövetkező halálomnak. Nem mindenki olyan, mint te, nem mindenki örül annak,hogy 10-20 év múlva elpatkol! A stílusváltáson pedig ennyit értek: eddig "többi szánalmas fajt" írtál,most pedig hirtelen "pajkos,szeretnivaló" és ilyen szavakat használsz...Ez betudható stílusváltásnak... Ja és az "állatbarát oldal'" témára(menj a segítség menübe és olvasd el!!!): Magazinok:
Itt
olvashatod el a Farm.hu cikkeit, amelyek különböző kategóriákba vannak
sorolva. Ezek a cikkek csakis az állatokról szólnak azoknak, akik
imádják őket.
Hirtelen de megváltozott a stílusod... Ha nem haragszol én nem bízok a linkekben,ne is próbálkozz. Nem tőled függ a kutyád léte,ha elengednéd,akkor is az ösztönei vezetnék-legfeljebb a te segítségeddel nagyobb biztonságban van. Furcsa az életfelfogásod,de felőlem aztán...legfeljebb kiderül,hogy nekem volt igazam és 30 év múlva majd sóvárogsz a régi idők bőséges és finom lakomái után. De kérlek ne felejtsd el,hogy az oxigén"előállításához" is rengeteg energia és energiahordozó szükséges. Én nem terelem a szót(bár nem értem mi a különbség a hazugság és e között),csak én így gondolom!!!! Valószínű úgy lesz,ahogy te mondod,de majd azt reméljük,amit én mondtam!!
Értem,szóval nyelvtanórán figyeljek oda!Köszönöm a tippet meg szokott lenni.Ámde,szerintem én nem állatvédőt írtam,hanem állatbarátot.Hoppá. És szépen burkoltan kifejezed,hogy hazudok-ó légyszíves.Én nem szoktam.Na de ne személyeskedjünk-én nem ismerlek és nem haragszom rád,csak furcsállom az életfelfogásodat! Egyébként,ha körülnézel azon,amit itt látsz,akkor megértenéd,hogy az állatbarát itt gyakorlatilag egyet jelent az állatvédővel,nem is hittem(és minden bizonnyal ők-az adminok sem hitték),hogy szükséges volna leírni,bőven kifejteni,hogy olyanok,akik az ember amúgy is nagy,talán túl nagy önbecsülését csak növelni járnak egy ilyen közösségbe,azoknak nem örülnek itt(beszélek néhány olyan ember nevében,akik hozzám hasonlóan szeretik,sőt imádják az állatokat).Arra nem gondoltál még,hogy a szintetikus ételek előállításához is véges készletekből merítünk energiát és alapanyagot?! Szerinted hosszú távon milyen mértékben képes elviselni ezt a fajta élelmiszert az emberi szervezet?Nem gondolom,hogy túl sokáig. Ha igen,akkor is bizonyára megrövidül az élettartam,már pedig 30-40 évig élni ilyen körülmények között nem túl biztató,sőt inkább kínszenvedés tudni a tényt,hogy ha nem tettük volna tönkre az életközösséget,akkor dupla annyi ideig élhettünk volna még. És az oxigénre gondoltál már? A növényzetnek is szüksége van bizonyos mértékben a lebontható szervezetekre,illetve,ha állatok nem lesznek az életközösségek rendje felborul,eltűnnek a másodlagos ragadozók,azzal együtt lassan a csúcsragadozók,a növényevők és minden,ami létezik! Ja,és belegondoltál már vitánk legfőbb okába?Hogy a fákat rohamos mértékben pusztítják nem lesznek élőhelyek.Ha maradnak még fák egyes helyeken,akkor is CO2-vel,CO-val,porral,kosszal és hasonló szennyező anyagokkal lesz tele a levegő,ami pedig szintén az emberi faj pusztulását jelenti. Ja és hogy te nem félsz a haláltól?!Rád küldhetek egy bérgyilkost?
A Föld valóban folyton változik,de nem ilyen ütemben!Nem te vagy az úristen,hogy eldöntsd,milyen fajok létezhetnek a bolygón.Ha ezelőtt odafigyeltél volna biológia órán,megérthetted volna! Lehet,hogy nem szereted a "sok szánalmas többi fajt",viszont akkor nem értem mi keresnivalód ezen a weboldalon.Itt olyan emberek kommunikálnak egymással(nem tudom érted e vagy nyelvtanórán sem figyeltél?),akik szeretik az állatokat,a környezetet és törődnek az őket körülvevő világgal-nem pedig azért,hogy megítéljék,mely fajnak van,vagy nincs keresnivalója a bolygónkon.Ennyi erővel beismerhetnéd,hogy az ember ugyanúgy szánalmas,ha a maga által kreált világban nem képes a faj fenntartására.Ha más állatok nem lennének,te sem lennél!Ezt neked kell elfogadnod-mert mi éppúgy függünk a többi fajtól,mint a többi faj tőlünk!