|
Tetszik a cikk? Oszd meg!
2010-03-03 | 8 komment
Zajlik az élet a Fővárosi Állat- és Növénykertben. A gorillák és az aranyhasú mangábék után egy harmadik főemlősnél is utódnak örülhettünk a közelmúltban, ezúttal a vöröshomlokú makiknál született kölyök. A most négyhetes állatot már a nagyközönség is megcsodálhatja. Az állatert két nőstény vöröshomlokú makija, Kyra és Kata Angliából, a Kázmér nevű hím pedig a lengyelországi Opole állatkertjéből került a magyar fővárosba még tavaly. Múlt szeptemberben engedték össze, és úgy tűnik, viszonylag hamar sikerült is összeszokniuk, hiszen a Kata nevű nőstény februárban már világra is hozta az első Budapesten született vöröshomlokú maki kölyköt. Mivel ennél a fajnál négy hónapra tehető a vemhességi idő, a kicsinek néhány héttel azután kellett megfogannia, hogy a felnőtt állatokat összeengedték - tájékoztatta Hanga Zoltán szóvivő az MTI-t.
A vöröshomlokú maki Madagaszkáron őshonos, a sziget keleti felének partvidéke mentén, illetve a nyugati oldalának néhány magasabban fekvő erdőségében él vadon. A kifejlett állatok 2-2,5 kg súlyúak. Kisebb csoportokban járnak táplálék után, étlapjukon főként levelek, hajtások és gyümölcsök szerepelnek, de megeszik a fakérget is. Különösen kedvelik a magvakat, már csak azért is, mert őshazájukban számos olyan fafaj él, amelynek viszonylag nagyok és táplálóak a magvai. Nappali állatok, bár a Madagaszkár nyugati felében élő csapatok tagjai a száraz időszakban gyakran csak éjszaka aktívak.
A párzási időszak a vadonban általában júniusra esik, az ellések pedig szeptemberben és októberben zajlanak le. Az északi félteke állatkertjeiben azonban más időszakban is lehetséges a párzás, illetve az utódok világra jövetele. Ellésenként általában csak egy kölyök születik. A kicsik 4-5 hónapig élnek anyatejen, és 2-3 éves korban érik el az ivarérettséget. Élettartamuk 10-15 év, állatkertekben akár 20-25 év is lehet. |
Szoktál állatmenhelyeket támogatni?
Rendszeresen. 50% Alkalmanként. 50% Még nem volt rá példa. 0%
(összesen 2 szavazat)
A korábbi kérdések eredményei |




Nagyon aranyosak!!













