|
Tetszik a cikk? Oszd meg!
2010-03-13 | 16 komment
A tasmán ördög már a kihalás szélére sodródott, a fertőző pofadaganat ugyanis régóta tizedeli az állományt. Most a szakemberek egy olyan kolóniára bukkantak, amelynek tagjai minden jel szerint immunisak a betegségre. A felfedezés talán segíthet megmenteni ezeket az erszényeseket a kipusztulástól.
A fertőzés útján terjedő ráknak ellenálló törzsre Tasmánia északnyugati részén bukkantak. "Úgy véljük, ezeknek az állatoknak az immunrendszere reagál a rákos sejtekre. Ezek alapján azt hisszük, hogy a korábbiakban gondoltnál több vadon élő példány maradhat életben" - mondta Kathy Belov, a kutatás vezetője.
A rákos megbetegedést 1996-ban fedezték fel, azóta a vadon élő populáció mintegy 70 százalékkal csökkent. Ausztrália tavaly nyilvánította veszélyeztetetté az erszényes ördögöt, amely becslések szerint 25 év múlva teljesen eltűnhet. A Sydneyi Egyetem és a Tasmániai Egyetem kutatói mindeddig a sziget keleti részén élő egyedeket tanulmányozták, ezúttal azonban szélesebb, az egész szigetre kiterjedő mintából merítettek. A vizsgált 400 példány 20 százaléka genetikai különbségeket mutatott a keleti ördögöktől, és egyikük sem volt fertőzött. |
Szoktál állatmenhelyeket támogatni?
Rendszeresen. 50% Alkalmanként. 50% Még nem volt rá példa. 0%
(összesen 2 szavazat)
A korábbi kérdések eredményei |















