Tetszik a cikk? Oszd meg!

Megtizedelik a farkas állományt

2010-05-17 | 39 komment

Montana-ban annyira jól sikerült a farkasok visszatelepítése, hogy a populáció már túl nagy. Az állam most megduplázná a kilőhető egyedek számát.

A visszatelepítést még a 90-es évek közepén kezdték, azóta a populáció olyan mértékben megnőtt, hogy az illetékes halászatért, vadászatért és parkgazdálkodásért felelős állami bizottság úgy döntött: meg kell ritkítani az állományt. Tavaly a vadászok hetvenöt farkast lőhettek ki, idén ennek legalább kétszeresét tervezik engedélyezni.

A kvóta-emelés legfőbb oka az, hogy hivatalos adatok szerint alaposan megugrott azoknak az eseteknek a száma, amelyekben a ragadozók háziállatokra támadtak.
Nyilvános konzultációs időszakot követően a hatóságok júliusban döntenek arról, hogy 150, 186 vagy 216 farkas kilövésére adnak-e engedélyt.

 
Fotó: Wikipedia

2009 végén Montanában 524 farkast számoltak össze, az Egyesült Államok északi részén lévő Sziklás-hegységben élő állományt pedig több mint 1700 példányra becsülik. Az idei lesz az első év, hogy csökkenteni akarják a teljes állományt a korábbiakhoz képest.

Az 1990-es évek közepe óta nagyszabású populációnövelő programot hajtottak végre a Sziklás-hegységben, ahol csaknem teljesen kipusztultak a szürke farkasok. Kanadából hozott állatokat telepítettek be a területre, azóta évente átlagosan 24 százalékkal gyarapodott a farkasállomány Wyoming, Montana és Idaho államokban.

MTI / Farm.hu

Hozzászólások
Összes hozzászólás (39 db) | Új hozzászólás | Kedvencek közé
- 2010-10-06 19:37
39
Magyarországra is visszatelepíthetnének farkast.:D
- 2010-08-31 20:06
38
Miért nem lehet párat áttelepíteni más helyre, ahol a körülmények megfelelőek.....hmmmm Kínában kicsit sok az ember...küldeni kéne pár vadászt.......:P
- 2010-08-10 22:45
37
Tökéletesen leírtad azt, amire gondoltam!
  Hát ez a gond, hogy túl sok az ember! Mert fenntartanak minden rendellenességgel rendelkező, életképtelen embert is a buta gyógyszerekkel és a műtétjeikkel, akik egyedül nem tudnak gondoskodni magukról! Hagyni kell az életre, nem beleavatkozni mindenbe!
Én már csak tudom, hiszen apukámnak mind a 3 testvére fogyatékos, a bátyám pedig 2 naposan valami betegségbe halt bele...
  Nem értem, miért mindig az állatok a hibásak? Először kevés aztán túl sok. Az embereknek semmi se jó?! Nem kellett volna hagyni annyira elszaporodni őket, és meg van oldva!
  Éppen ma hallottam hasonlóról, csak gepárddal. Állítólag az állat tolakodott be és támadta meg a haszonállatokat, közben gondolom az emberek tolakodtak arra a helyre. És az illető, aki lelőtte, az még állatvédőnek is nevezi magát, meg hogy alig bírja szegényt lelőni. Én tuti azt lőném le aki ilyet tesz...
- 2010-06-30 16:48
36
úgy utálom ezt az egészet mindenhol csak azt látom hogy írtjákk a farkasokat ! felháborító ! ennyierővel a  farkas kölyköket  meglehetne szelíditeni és házikedvencnek adni még az is jobb mint hogy meg öljék őket!
- 2010-05-27 20:06
35
az a gond, hogy én sem tudom mennyire valós az egész, de találtam még egy linket..: http://www.erdon.ro/hirek/Nemzetkozi/cikk/kilovik-az--engedelyezett-letszam-folotti-szurkefarkasokat-svedorszagban/cn/haon-news-charlotteInform-20100102-0343437889kicsit aggódok azért, hisz túl közel állok a természethez....
- 2010-05-27 18:59
34
most találtam interneten egy kicsit brutálisabb hírt, itt a link: http://www.szabadfold.hu/zoldfold/a_svedek_pusztitjak_a_farkasokat
- 2010-05-27 15:51
33
Igen Péter, teljesen igazadvan, de én csak azt akartam mondani, hogy biztos lehetne valami más megoldást is találni és nem kéne annyi farkast elpusztítani. Amúgy meg Skóciában teljesen kipusztultak a farkasok és most ez jelent ott gondot, azért volt ez a hirtelen ötletem...
- 2010-05-27 10:51
32
Áhhhh... Ez kezd fárasztó lenni. De essünk neki! Leszögezem, nem totális igazságot nyilatkoztatok ki, de gondolkozzatok már egy kicsit.

Barbara: Honnan szüljenek nekik nagyobb lakterületet? Sajnos(?) teremteni max az Isten tudna, nekünk ez nem megy. Egyébként meg ha figyelnél, fölfognád, hogy nem lakott területen szerzik a táplálékukat, csupán olyan területen, ahol az ember is termelőmunkát végez. Én speciel örülök, hogy ezen az áron képesek vagyunk együtt élni ezzel a fajjal, és nem szorítjuk be őket elzárt területekre, elvégre mindketten a természet részei vagyunk.
Ha áttelepíted, az szerinted meddig megoldás? Egy-két évtized? Maximum ennyi. Amúgymeg Skóciában egy olyan alfaj él/élt amely nincs szaporodási közösségben az amerikai populációval, így eléggé megkérdőjelezhető az áttelepítés jogossága. Mert ki nem szarja le, ha a francia farkas, terjed az ibériai farkas területén? Én leszarom, azok normális körülményke között is kölcsönhatásban vannak. Tehát Skóciában max. európai farkasok betelepítése lenne jogos, persze a legjobb nyilván a brit vagy francia jószágok lennének, vagy a saját megmaradt vagy éppen visszatelepülő egyedek. Továbbá mint már mondottam, a vadászat nem egyenlő kiírtás, ha jól végzik, akkor a következő évre ugyanannyi lesz, mint az előző évi vadászidényben. Itt maximum azt lehetne megkérdőjelezhetni, hogy mennyire megalapozottan, becsületesen, és pontosan végzik a vadgazdálkodók a munkájukat.

Zsolt: Lényegében nem hülyeség, amit mondasz, de a vadászat természetes dolog, és az nemcsak mezőgazdasági területeken folyik. Tény, hogy fel kell számolni a rablógazdálkodást, és feltámasztani a régi jól bevált módszereket a termelésben és a hozzá kapcsolódó ágazatokban, de még akkor is lesz vadászat, ami nem is baj, csak mértékkel és okosan.
- 2010-05-26 20:10
31
Ez hülyeség... tizedelni a vadonélő állatokat???
szerintem az emberiségnek kéne gátat szabni...
amúgy is az ember tolakodott be farkasok élőhelyére...(nem minden emberrel van bajom) meg amúgy is Amerikáról van szó ott nagyobb területeket foglalnak el a mezőgazdasági területek mint a vadon... ha abból a sok mezőgazdasági területből egy kicsit vissza adnánk a természetnek ak nem is lenne már gond sztem...
- 2010-05-26 16:31
30
miért pont vadászattal akarják ezt megoldani.. miért nem adnak inkább nagyobb vadász területet szegény állatoknak, hogy ne keljen lakott területeken élelmet szerezniük, vagy még egy jó módszer lenne, bár ez sem az igazi, hisz bele kéne szólni a természet törvényeibe, de skóciában épp hogy farkas hiány van és elszaporodtak a gím szarvasok, amik a növényeket teszik ott tönkre és nincs meg az az egyensúly, aminek kéne lennie, hát telepíthetnének oda néhány falkát és talán fegyverek nélkül is meglehetne oldani a problémákat.....
Összes hozzászólás (39 db) | Új hozzászólás | Kedvencek közé
 
 
cache