|
Tetszik a cikk? Oszd meg!
2010-08-30 | 4 komment
A Kárpát-medence élővilágával, többek között szürke farkasokkal, aranysakállal, vidrával, számos ragadozó és vízimadárral találkozhatnak a látogatók a Szegedi Vadaspark szombaton átadott új részlegében. A szegedi állatkert munkatársainak már régi álma
volt, hogy az egzotikus állatok mellett bemutathassák azokat a
közvetlen környezetünkben élő fajokat is, melyek népmeséinkben,
mondavilágunkban szerepelnek - mondta Veprik Róbert igazgató a részleg
átadóján. A Kárpát-medencei élővilág bemutatását egy, a szegedi és a temesvári állatkert által elnyert közös uniós pályázat tette lehetővé. Az elmúlt hónapokban 27 millió forintból farkas-, aranysakál- és vidrakifutó, valamint több madárröpde is épült. A korszerűen kialakított bemutatókban az érdeklődők eddig számukra ismeretlen szemszögből is megfigyelhetik az állatokat. A vidrakifutó üvegfalú medencével és üreggel épült meg, így a vendégek az állat víz- és föld alatti viselkedését is láthatják. A fácánok és vízimadarak röpdéje pedig úgy készült el, hogy a zsilipes bejáratnak köszönhetően az emberek a rácsokon belülről, csupán néhány méterről láthatják a madarakat.
Veprik
Róbert közölte, a most elkészült fejlesztések komoly segítséget
jelentenek az intézmény egy kevésbé látványos, de annál fontosabb
tevékenysége, a sérült vagy bajba került állatok mentése során. A
vízimadár röpdében jelenleg olyan bakcsók és kiskormoránok láthatók,
melyeket fióka korukban a Kiskunsági Nemzeti Park munkatársai mentettek
meg a nyár eleji tiszai árvizek idején, amikor fészkelőhelyüket
elöntötte a folyó. A vidrakifutó lakója is egy „mentett” állat:
Kékfényre a szegedi vízirendőrök találtak rá kölyökkorában. Botka
László (MSZP) szegedi polgármester közölte, a Szegedi Vadasparkban -
amely az ország legnagyobb alapterületű állatkertje - az elmúlt néhány
évben közel egymilliárd forintból összesen húsz új kifutó épült. A
javarészt uniós támogatásból megvalósult fejlesztést az önkormányzat
saját forrásaival is segítette. A beruházásoknak köszönhetően a szegedi állatkertnek néhány év alatt sikerült megdupláznia látogatószámát, tavaly az intézmény 160 ezer vendéget fogadott - tette hozzá a politkus. MTI |
Szoktál állatmenhelyeket támogatni?
Rendszeresen. 50% Alkalmanként. 50% Még nem volt rá példa. 0%
(összesen 2 szavazat)
A korábbi kérdések eredményei |

















