Tetszik a cikk? Oszd meg!

Veszélyeztetett fajok a világhálón

2010-01-21 | 8 komment

Az ENSZ Természetvédelmi Világszövetsége (IUCN) bejelentette, hogy 2010-ben az év mind a 365 napját egy-egy veszélyeztetett élőlény internetes bemutatásának szenteli.

A genfi szervezet honlapján (www.iucn.org) ismertetett veszélyeztetett állat- és növényfajok a jegesmedvétől az óriásszalamandrán, a belugán át a namíbiai aloéig terjednek - ismertette terveit a IUCN.

 

"Itt az ideje, hogy a kormányok komolyan gondolják a fajok megmentését, és ezt vegyék fel 2010-es tennivalóik közzé, hiszen sürget az idő" - mondta Jane Smart, az IUCN biodiverzitás-szakértője, aki szerint temérdek tudományos bizonyíték támasztja alá a fajok kihalálásának veszélyét.

Fotó: IUCN

Az eddig ismert mintegy 1,8 millió fajnak a harmadát sorolják a veszélyeztetett kategóriába. Szakértők egyébként 6 és 12 millió közé teszik a még felfedezésre váró fajok számát.

Január elsején, elsőként a sarkvidék olvadása miatt veszélyeztetett jegesmedvét mutatták be. A tervek szerint előbb a közismertebb fajokat jönnek, majd ezt követően kerül sor a különféle növényekre, gombákra és a gerinctelenek csoportjára. A mai napon a törpe vaddisznóról olvashatunk.

Hozzászólások
Összes hozzászólás (8 db) | Új hozzászólás | Kedvencek közé
- 2010-06-22 08:52
8
Jókor gondolkoznak nem kellett volna elpusztítani az otthonukat meg az állatokat sem ha én a helyükbe lettem volna már rég elkaptam volna az orvvadászokat
- 2010-02-07 15:44
7
Naaa végre egy klassz ötlet.
- 2010-02-02 18:50
6
Nagyon helyes,épp itt az ideje!!!!!Csatlakozom Lászlóhoz!Minden nap kellene erre időt szentelni a TV-ben.Sajnos észre sem vesszük,és lassan egyedüli faj leszünk ezen a csodás bolygón!
- 2010-01-30 20:56
5
Végre egy okos ötlet!
- 2010-01-25 14:10
4
Jó ötlet!!! Tök jó! xD XD xĐ #Đ
- 2010-01-22 16:55
3
Ez ténleg jó ötlet!
- 2010-01-21 20:06
2
Ez nagyon jó ötlet! Épp ideje volt ilyet kitalálni!!
- 2010-01-21 13:04
1
Szólj hozzá te is a cikkhez, mondj véleményt róla!
Összes hozzászólás (8 db) | Új hozzászólás | Kedvencek közé
 
 
cache