Örökbefogadó Napot szervez augusztus 14.-én szombaton az Illatos úti Ebtelepen a Vigyél Haza Alapítvány, sztárok részvételével.
Az Illatos úti Ebtelepre csupán Budapestről több mint 3000
kutya kerül be évente, melyek nagyobbik hányadát saját gazdája adja le. A
rendelkezésre álló, mindössze 94 férőhely azonban nem oldja meg a
folyamatosan helyhiánnyal küzdő telep gondjait, jelenleg is 120 kutya jut a rendelkezésre álló 94 helyre.
A Vigyél Haza Alapítvány ezért 2010. augusztus 14.-én szombaton 10-14 óra között Örökbefogadó Napot szervez, melyre szeretettel várnak mindenkit.
Az Örökbe fogadó Napon, majd ezt követően egy hónapon keresztül a Vigyél
Haza Alapítvány valamennyi szuka kutya ivartalaníttatását átvállalja,
akiket magánszemély közvetlenül a Telepről fogad örökbe, hiszen
napjainkban nem csupán az utcára dobott, vagy elkóborolt kutyák
jelentenek súlyos problémát, hanem a felelőtlenül szaporított állatok
évről-évre hatványozódó száma is.
Forrás: vigyelhaza.hu
Az Illatos útra való jutást megkönnyíti, hogy a szervezők 10 óra és 13
óra között minden egész órában támogatóik segítségével autóbuszt is
indítanak a Városliget, Felvonulási térről (az Időkeréktől) és vissza.
Különlegesség, hogy a buszokon, óránként más-és más sztár az
„idegenvezető”, akik az utazás során elmondják az Illatos útról, az
örökbe fogadásról és a felelős állattartásról a legfontosabb tudni
valókat. Ott lesz többek között Kovács Patrícia, Keresztes Ildikó és
Papp Gergő is.
Már minimum 3 kutya került vissza az Illatosra az örökbefogadottak közül... Volt olyan amelyik már aznap és volt olyan aki másnap. Nem szabad felelőtlen akciókat szervezni és állatok életével játszadozni! Bár a VH alapítványra sajnos ez a jellemző...
Az a baj, hogy nagyon sok felelőtlen ember van. amíg kicsik a kutyák addig elvannak velük, és addig "jók", amikor megnőnek akkor meg kidobják őket az utcára. Tisztelet persze a kivételnek, hiszen véletlenül is veszhet el kutyus. Jobban át kellene gondolni az állattartással já felelősséget és akkor bezárhatna talán az ilatos őt, meg a többi menhely. nem kellene állatokat elaltatni és elgázosítani...De jó is lenne
Ezt a cikket én is olvastam az illatos út honlapján. Gondolkodtam, hogy feltegyem-e? Érdekes lenne elmenni és végigjárni egy ilyen utat és az ott szerzett tapasztalatokat állatvédő szemével vizsgálni és értékelni. aug.14-én családi program /keresztelő/ miatt nem tudom végigjárni a buszos programot. Minden esetre eléggé lecsökkent a kutyusok száma úgy hirtelen az eddigiekhez képest, kb. 16 fotóval kevesebb van feltéve 1 hete. Vajon hová lett a 16-18 kutyus? Rengeteg megválaszolatlan kérdést vetnek fel ezek a megfigyelések. Gyöngyi
Luxusbusszal sintértelepre? Mentsük meg a kutyákat az eb-beszerző turistáktól! 2008 óta a Vigyél Haza Alapítvány, és a Közterület-felügyelet házi sajtója a Bors mérhetetlen károkat okoz azzal, hogy a legbutább bulvár szintjén hazugságokkal, buta, átgondolatlan akciókkal félretájékoztatja a fővárosiakat. Az ő szemszögükből bemutatva az Ebrendészeti Telep egy jó hely, ahol a kutyák jól érzik magukat, és nekik tökéletesen megfelel minden vevő, csak vigye a kutyákat. Legújabb akciójukkal úgy csalogatják az embereket, hogy azt ígérik, luxusbuszban celebek idegenvezetésével juthatnak el az Illatos úti telepre. Luxusbusszal sintértelepre? Valóban a Városligetből az Illatos útig luxusbusszal kell eljutni és celebeknek kell szórakoztatnia azokat, akik kutyát akarnak? Boldog-boldogtalan felszállhat a buszra, és ha már ott van az Illatos úton, akkor vehet egy oltott, chipezett kutyát 2500 Ft-ért, kap hozzá 1000 Ft értékű vásárlási utalványt is, így igazán jó vásárt csinál. Hogy a busszal odaszállított eb-beszerző az Illatos útról miként jut haza a kutyával, hogy másnap tud-e enni adni a kutyának, hogy egyáltalán átgondolta-e a kutya befogadását, az nekik nem fontos. (Annyira nem fontosak nekik a kutyák, hogy a Bors még egy fotósra sem áldozott, egyszerűen levették a http://www.illatosut.hu oldalról a fotóinkat - arról az oldalról, aminek a megszüntetését szorgalmazták, amiről becsmérlőn nyilatkoztak, feleslegesként titulálták, amikor a fotózási tilalom ellen tiltakoztunk - és a sajátjukként tüntették fel azokat az akciót beharangozó cikkben: http://www.borsonline.hu/news.php?op&hid=32362 ) 2,5 év tapasztalata alapján az effajta hírverésnek egyenes következménye, hogy az így megvásárolt kutyák nagy része visszakerül a telepre, vagy egyszerűen szélnek eresztik, a hírverésnek köszönhetően pedig a rózsaszínnek beállított Telepre özönlenek a kutyájuktól szabadulni vágyók, hogy leadják a megunt kutyát. Az állatvédő szervezetek már nem győzik összeszedni a felelőtlenül bevállalt, majd kidobált kutyákat. Az akció ráadásul igencsak elkésett... Már nincs teltház, mert az utóbbi hetekben már elaltattak kéttucatnyi kutyát, és az Illatos útról mentő szervezetek is erőn felül mentették az esélyteleneket, így mostanra normalizálódott a helyzet. Jelenleg a telepen kb. 100 felnőtt és 25 kölyök kutya van (a létszám percenként változik). A felnőttek közül jelenleg 52 kutya elvihető, a többiek még az eredeti gazdájukat keresik. Rendszeres olvasóink felelős állattartók, aki teheti, annak már van kutyája, mégis tudnak segíteni! Kérünk mindenkit, hogy azokat az ismerőseiket, akik kutyát szeretnének mostanában befogadni, irányítsák az Illatos útra! Augusztus 14-ig még van elég idő arra, hogy az elvihető kutyák jó gazdához kerüljenek, és ne legyen belőlük a bevásárló turisták zsákmánya! A kutyákról képeket, adatokat, rövid leírást a http://www.illatosut.hu oldalon találnak, ahol az adatokat legalább heti két alkalommal frissítjük. ac Kérjük az újságírókat, ne törődjenek azzal, hogy a Közterület-felügyelet királyi sajtója a Bors, emiatt ne büntessék a kutyákat, írjanak róluk! Szükségük lenne arra, hogy rendszeresen jelenjenek meg tényszerű, átgondolt írások színvonalas lapokban az Illatos útról, hogy minél kevesebb kutya kerüljön be, aki bekerült, minél előbb haza, vagy új gazdához kerülhessen. 2008 előtt ez jól működött.
Lelenc Kutyamentő Egyesület Forrás: http://www.netboard.hu