A fehér ló mindig is fontos szereppel bírt a kultúránkban, a történelmünkben. Hódítók, halhatatlan uralkodók hátasaként, istenek szolgájaként tekintünk rá, mesék és legendák szereplőjeként épült be a köztudatba. Mitikus pozícióját egyértelműen ritka mivoltának köszönheti.
Az is
meglehetősen érdekes velük kapcsolatban, hogy a legtöbb ló színesen jön a világra,
és csupán hat-nyolc év elteltével fog teljesen kifehéredni. E különös
átváltozás genetikai okát csupán nemrégiben sikerült megfejteni a kutatóknak.
Fotó: Google
Az egyik
kromoszómán egy kettőződés hatására két gén erősebb hatásúvá válik a fehér színű
lovakban, mint a színes fajtársaikban, ez okozza a jelenséget. Vannak eleve fehéren
született, albínó lovak is, akiknél hiányoznak a pigmentképző sejtek, az
úgynevezett melanociták.
A később
kifehéredő szürke lovaknak azonban pigmentált, szürke bőrük van. Ők egy
bizonyos idő után elveszítik a melanocita őssejtjeiket, és ez a felelős színük fokozatos
kifakulásáért. Hasonló a folyamat az idős emberek őszüléséhez, de sokkal
gyorsabban zajlik le
Fotó: Google
A felfedezés arra utal, hogy minden fehér ló
egyetlen ősre vezethető vissza. Ez az egyed egyes kutatások szerint több mint
2500 évvel ezelőtt élhetett.
Köhömm már bocsánat de fehér ló nem létezik!!! És soha nem is létezett!! Illetve ami fehérnek mondható azok az albínó lovak. De még ők sem mert a bőrük szinde rózsaszin. És ezeken a képeken nem albínó lovak vannak!! Ezeket a lovakat szürkének mondjuk!! Mert ugyan fehér a fedő szőrük de az az alatta lévő vagy is a szőrszálak vége és a bőr is fekete!!!
Sokan nincsenek tisztában a fogalmak jelentésével... Ezen nem lehet változtatni :) A lovak nagyon nemes állatok, akinek van, az érezze magát szerencsésnek, és bánjon jól vele. Ha meg anyagilag nem bírja, vagy vmi gond adódott, kérjen segítséget állatvédőktől, ha tudnak szívesen segítenek.
A "fehér" lovak a legszebbek főleg h az enyém is egy "fehér" gyönyörű szép mén!Természetesen nem fehér hanem szürke de mikor a legtöbb lovasnak sem tudja megmagyarázni az ember h mi a fehér és mi a szürke akkor mind1
Jól tudom minden állat faj és azokbol vannak a fajták.Ezért téves ha azt mondot nekem fajtiszta kutyám van,hisz igen kutya de ettől még nem fajtatiszta...Igen vannak a lovak de külün nincs olyan fajta h fehér ló :D és nincs fehér ló.Szürke az amit fehérnek látsz albínó meg az aminek rózsaszín a bőre és ez látható az orr és szemkörnyékén.És igen fajta pl a nóniusz a lipp az atv és még sorolhatnám..
Mér akkor milyen?Attol h fekete az orra,és a többi része szürke(fehér) attol az még olyan színű :) Fehér Gandalf (Ian Mcelen) lova,Keselyustok.És igen ő is szürke.Két ló játszotta,mindkettő csődör volt.A színészek megvették őket a film befejezése után.Most hírtelen nemjut eszembe a két csődi neve,majd megnézem az extrákat és akkor írok még kulissza titkokat,akit érdekel :)