Magyar dráma egy csikóról akit félholt állapotban mentettek meg a tulajdonosától, és aki a csodával határos módon felépült.
A
csikóra egy karámban találtak rá februárban, szó szerint a földhöz
fagyva, az éhenhalás küszöbén. Már néhány napja ott fekhetett
magatehetetlenül. Csont és bőr volt, fel sem tudott állni - még segítséggel sem
- de gondozói folyamatosan reménykedtek abban, hogy rendbe fog
jönni, még annak ellenére is, hogy a hosszan tartó fekvés általában
sajnos végzetes a lovaknál.
A lábait rendszeresen tornáztatták,
és néhány óránként megfordították őt a felfekvések elkerülése
érdekében. Mivel sajnos abrakot és szálas takarmányt egyáltalán nem
fogadott el folyamatos vitamin bombákkal és infúzióval próbálták őt
erősíteni. Látván
a csikó hihetetlen élni akarását és küzdelmét, a
Szilaj nevet kapta.
Fotó: OTS
Az áldozatos munka eredménye szerencsére nem maradt
el. Szilaj egyre
hosszabb ideig tudott már állni, persze továbbra is csak
segítséggel. Február közepén pedig már 1 óra 12 percet töltött el
állva. Mindeközben az állatorvosok is egyre jobban reménykedtek a
gyógyulásban és abban, hogy az amúgy szörnyű vérképe is hamarosan
jobb lesz és fiatal kora miatt a belső szervei is képesek lesznek a
teljes regenerálódásra.
Mostanra a csoda valóra vált: Szilajt
már boldogan ropogtatja a
szénát a karámban hála a Bottyán Equus Alapítvány fáradhatatlan
küzdelmének és a NÉGY MANCS támogatásának, de ne felejtsük el, hogy
végső soron Szilaj küzdelme nélkül semmi nem sikerült volna.
Szegény kiscsikó!! És megint a gazdája gondolom megússza 2-3 évvel. De jó magaviselet miatt csak kb. 1 hónap? A csikó meg majdnem az életét vesztette el.
Sajnos az sem lenne számukra megfelelő büntetés. Hisz élné világát a cellák mögött, elvégezne egy tanfolyamot, és jó magaviselettel szabadulna 10-15 év után. Az egésszel még ő járna jól, mert amíg rabodkodik addig a tisztes adófizetők pénzéből eltartják, nem magának kell megszereznie a betevőt, közben pedig még tanulhat, művelődhet is. Tiszta haszon a számára, szabadulása után még egy jól jövedelmező vállalkozásba is kezdhet.
Bár úgy vélem a halálbüntetésnek sem lenne semmi visszatartó ereje. Itt a gondolkodásmódon kellene változtatni, mert hiába vagyunk "európai polgárok", a gondolkodás és az általános mentalitás, mely országunkban tapasztalható az sajnos még a balkáninál is rosszabb állapotokról tanuskodik.
Ez valami szörnyűség........... Ilyet tenni egy kiscsikóval................... Az ilyen embereket kéne börtönbe csuki nem 1-2 évre hanem vagy 20-30 évre!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Atyaég. Ez botrányos komolyan.. hogy lehet egy ilyen gyönyörű állatot bántani? Megáll az ember esze. Most nem írnám le mit tettem volna a gazdájával. Imádom a lovakat és ez a kép. Hát sírni tudnék.
Az elöttem lévővel teljesen eggyetértek de nem tudom ki veszi észre, hogy ezrek adakoznak a sok állatos alapítványnak közbe meg több ezren halnak meg :Éhségbe,szomjúságba és sokan még egy egyszerű náthába is belehalnak. egyes kínaiakat megértek amikor azt esznek amit tudnak!Bár abba eggyet értek hogy felesleges állatkínzásra semmi szükség.Mitgondoltok mért ad az állam milliókat a húsipari cégeknek?Azért hogy megtudja venni a millió értékű sokkolót vagy hasonló amitől az állat nem szenved.Jön a sok barom GReenpeace-es és azt mondják hogy ilyen-olyan bizonyítékokkal alátámasztják hogy még egy 10 percig szenved az állat.Ez hülyeség mert sztem eléggé eggyértelmű hogy, vérhiányban rögtön elpusztul. És visszatérve az elejére:ADAKOZZATOK A BETEG GYEREKEKNEK,NE PEDIG A KUTYÁKNAK MEG A MENTHETETTLEN ÁLLATOKNAK.Erre a csikónak mitgondoltok memmyit költöttek???????