Tetszik a cikk? Oszd meg!

Dózi győzelemmel tért vissza

2010-07-19 | 9 komment

A veretlen magyar csodaló vasárnap több mint egyéves kihagyás után megnyerte a Szlovák Derby Cena Mysa elnevezésű betétfutamát. Újabb sikerével pedig 13 futamot követően sem talált még legyőzőre.

Overdose legutóbb tavaly áprilisban, Budapesten versenyzett, utána savós patairha-gyulladásban megbetegedett. A tulajdonos, az orvosok, a tréner és a gondozó először az életéért küzdöttek, utána azért, hogy ne maradjon sánta.

 

A több mint egy éven át tartó rehabilitáció után az eredeti tervek szerint május 9-én, a Berlin melletti Hoppegartenben futott volna ismét, a visszatérés azonban folyamatosan csúszott, előbb június 6-ra, majd a június 29-i Magyar Derbyre, de végül Overdose egyik viadalon sem állt rajthoz, mert trénerei szerint még nem volt megfelelő formában a versenyzéshez.

Forrás: PannoniaOverdose.hu

A pozsonyi viadalon a PannoniOverdose.hu-n olvasható beszámoló szerint Dózi még feltűnően izzadt a jártatóban, ami annak a jele, hogy ideges és elszokott a versenyek hangulatától. Utána szinte versenytempóban indult meg a startgép felé, alig lehetett visszafogni, hogy ne idő előtt adja ki magából az erejét. Az ötéves pej mén végül mintegy fél lóhosszal nyert az 1000 méteres távon.

MTI / Farm.hu

Hozzászólások
Összes hozzászólás (9 db) | Új hozzászólás | Kedvencek közé
- 2010-08-15 10:11
9
Nagyon ügyes
- 2010-07-30 12:00
8
Egyet értek Zoltánnal, teljes mértékben.
- 2010-07-28 19:43
7
Nagyon szép és ügyes ló mint Overdoz de Overdoz sokkal jobb.
- 2010-07-23 12:30
6
Nem magyar ló! Angliai tenyésztésü, angol telivér! Azért edzik nagyrészt Alagon, mert itt a legolcsóbb! Azért kíváncsi lennék arra is, hogy top lovak között, 2500m-en, hogyan teljesítene!? A galoppal az a legnagyobb baj, hogy leginkább nemlovas üzletemberek tartják a kezükben! Ezért az egész kizárólag a pénzről szól, nem igazán tükrözi feltétlenül a valódi teljesítményt! Persze, minden elűzletiesedett "sportnak" (box, foci, stb.) ez a sorsa! Csak azt nem értem, hogy tavaly, mikor itt volt a távlovas ifjusági világkupa (nemzetközileg is rangos verseny), és a mieink jól teljesítettek, még csak meg sem említették a médiában! Aztán Overdorse meg elfingja magát, egy hétig csak arról szólnak a hírek! Hozzáteszem, nem a lóval van bajom, sőt kimondottan sajnálom szegényt, hogy a lelketlen, haszonleső "gazdái", csak bankjegynyomdának nézik!
- 2010-07-22 14:09
5
Igen az Amerikaiak és a Magyar lovak is jok ,de ahoz képest ,hogy ez egy magyar ló jól is teljesít!
- 2010-07-21 18:14
4
...azert nem kell Amerikatol annyira elajulni...ahogy elnezem itt nem igazan veszett a tempo....itt is vannak jo lovak es ott is,,,de ez a lo azert megiscsak kulonleges...arrol nem is beszelve,hogy elegge komoly betegseg utan ez nem akarmilyen visszateres..en special nem  hittem volna 100% ra akarmennyire biztam is benne..
- 2010-07-20 12:45
3
Zoltán: amerikában ennél sokkal jobb lovak is vannak, nem tudom hallottál-e már Zenyatta-ról, vagy például Big Brown-ról. Mind a kettő Kentucky Derby-t és Breeders Cup-ot is nyert....mondjuk ha nem tudod mi ez, akkor nem nagyon számít a név, de mindegy. Jó itt magyarországon is vannak jó lovak, de sajnos a versenyzés háttérbe szorult nálunk, és elvesztek az igazán jó lovaink, habár mint ebben az esetben is, néhány évtizedenként felbukkan egy versenyló, amit a mienknek mondhatunk. Elfelejtettük hogy lovas nemzet vagyunk....már csak turisztikai fogás és csak kevesen viszik tovább a szellemét ennek....ez van....


Egyébként én is szeretem Overdose-t :P
- 2010-07-19 08:57
2
én még mondjuk nem inditotam volna csak egy másik versenyen de legalább nincs baja és 13-13 megnyert eddig
- 2010-07-19 08:34
1
Szólj hozzá te is a cikkhez, mondj véleményt róla!
Összes hozzászólás (9 db) | Új hozzászólás | Kedvencek közé
 
 
cache