A tengerentúlon egyre hétköznapibbnak számít, hogy az állatbarátok klónozással próbálják elhunyt kedvenceiket "visszahozni". A lótartók körében is kezd bevett szokássá válni a klónozás, egyesek már azt pedzegetik, hogy ezek az állatok is indulhassanak versenyeken.
Az első klónlovat 2003-ban hozták létre olasz tudósok. A halflinger fajtához tartozó, Prometeának keresztelt kancacsikó volt az első olyan klónozott emlősállat, melyet genetikai anyja hordott ki. A hír fogadtatása elég vegyes volt, ahogy ezt a klónállatok esetében megszokhattuk. Sokan örültek az áttörésnek, bízva például abban, hogy az eljárás lehetővé teszi a versenyeken sikeres herélt mének vérvonalának folytatását. A tenyésztők nagy része ellenben úgy véli, a klónozás csalás, voltaképpen egyszerűsített módja egy bajnok létrehozásának.
A klónozás hívei szerint a többség ellenérzését elsősorban az okozza, hogy keveset tudnak a klónállatokról. „Sokan azt hiszik, Frankenstein-szörnyeket hozunk létre a laborjainkban, pedig egyáltalán nem erről van szó” – fogalmazott Karen Batra, a biotechnológiai vállalatok gyűjtőszervezete, a BIO szóvivője.
Jelenleg mintegy 65 klónozott ló él világszerte, ebből legalább ötvenet a texasi székhelyű ViaGen hozott létre. A cég kifejezetten állatok klónozására szakosodott. A közelmúltban például 160 ezer dollárért klónozták egy bizonyos Zarela Olsen nevű tenyésztő Capuchino nevű paso fino lovát, amit 1999-ben az évezred legjobbjának választottak fajtáján belül.
Carol Harris lótenyésztő szerint azonban mindez a pénzről szól. A klónoztatók csupán könnyen akarnak klasszis teljesítményű lóhoz jutni – nyilatkozta a Los Angeles Timesnak. Más szavakkal fogalmazva: a tenyésztés művészet, míg a klónozás csupán másolás. Nem véletlen, hogy a jelenlegi szabályozás szerint klónozott lovak nem vehetnek részt a méneskönyvekben regisztrált lovak versenyein. Több jel is arra utal azonban, hogy ez, ha nem is a jövő héten, de hamarosan megváltozhat.
kezdődött a birkával... folytatódott ki tudja, mikkel... most itt van a LÓ... mi jön még?képzeljétek el, hogy saját magatokkal mentek szembe az utcán......vagy 5 Gyurcsány, +6 O.V. szaladgálna az országban...PÉNZRŐL SZÓL A DOLOG! ez a mai világ....ezt akarnánk?
Nem értek egyet, csak annyiban, hogy a klónozás sok mindenre jó lehetne. De! Én nem klónoztatnám se a gyerekem, de akár a kutyámat sem, mivel a klónozott egyén hiába ugyanolyan mégsem ő. Szóval szerintem ez nem jó meglátás.
Igazatok van!!!
Lehet h a küldője uygana az lenne,de a belsőjét magával vitte az az elpusztult állatka a mennybe!!És ez a klónozás se értelmetlen,mmint annak,aki igényt tart rá!!Én biztos h nem!!
visszatérve az eredeti témára, a klónozás vmilyen szempontból jó, de én nemt artanék rá igényt, ha az embernek van 1 olyan jószága, legyen az ló vagy bármely más fajhoz tartozó állat, és ha azt nagyon szerette, egyszer elpusztul, a klónja csak egy másolat, mert mindenből csak egy van! :D
kicsiszivem kalkuláld már bele, hogy amikor kincsem élt még nem volt olyan h klónozás!! :É am kincsem a szomszéd faluban nevelkedett (Tszentmárton) ^^ egyébként jó dolog ez a klónozás, bár megolszlanak a vélemények, én sem ugrálok érte, de ha már vmit hozzáfűzöl egy cikkhez, legalább gondolkozz mielőtt leírod a véleményedet...mert semmi realitás nem volt benne, ha csak az időszámítást nézed sem.. nem akartalak megbántani ha esetleg megbántottalak, csak szerettem vlna felhívni erre az apróságra a figyelmed ^^ =) jah és dózika meg hiába jó ló, szép ló minden, már lassan 5 éves és még elig futott versenyen! Kincsemet soha nem lesz képes egy túltenyésztett lovacska sem lekörözni! Mert ő az ÖRÖK MAGYAR LEGENDA! és ráadásul magyar tenyésztésű is VOLT. Dózi pedig hiába jó, hiába szép de angol szárm. Valamint hány olyan jó ló szaladgál a falvak karámjaiban vagy akárhol az országban? sok olyan jó ló ami megmutathatná a képességeit, de nem fedezik fel, ezért soha nem mutathatja meg, mint is tud valójában... és ne jöjjön nekem senki sem azzal h ez így meg úgy van, mert állat tartással/tenyésztéssel foglalkozom, ilyen iskolába járok, és galoppon vagyok haladó zsoké valamint van egy saját nevelésű csikóm a felnőtt lovak mellett, cső :D
Ez nagy hülyeség, mer főleg a lovaknál, de egyébként is úgy van, hogy nincs két ugyanolyan ló.
Ha az állatokat vissza lehetne hozni, akkor vajon hány Kincsem - vesenyló - száguldozna Overdose ellen??
Ez naagyonn nagy hülyeség!!!!!!!!!!!!!!!!!! Főleg a lovaknál!!! Ők a kedvenceim!!!!!!!!
Ja ez nagy hülyeség mert ha el megy tőlünk egy állat és más állatott klónozunk magunknak nem foglyuk úgy szeretni mind az eredetit!!!!!Mind nekem el ment a kis lizám és nem kértem azóta semmijen olyan állatkát én nem kértem egy új tengeri Malacot mert nekem csak ő volt az egyetlenem még 5 évesen kaptam!!!!!:(