Első ízben mutatták ki, hogy a lovak csupán a nyerítést hallva is felismerik egymást. A Sussexi Egyetem munkatársai által végzett kísérletben 24 ló vett részt, 12 egy brightoni, és 12 egy uckifeldi lovászatból.
A lovak előtt saját ménesük két másik tagját vezették el,
majd tíz másodperc múlva magnóról lejátszották nekik társaik vagy más ménes
tagjainak nyerítését. Amikor a más ménesbéli lovak nyerítését hallhatták,
gyorsabban reagáltak, egyúttal meglepettnek, ijedtnek tűntek, és hosszabban
néztek a nyerítés irányába.
Erről a fajta "keresztmodális" felismerési
képességről korábban úgy vélték, hogy csak az emberek sajátja, ám most első
ízben sikerült demonstrálni, hogy a lovak is birtokosai.
Ez igaz a lovak azok nagyon okosak.De némejik nagyon csalafinta.De szerintem a lóvak azok szépek és okosak.Énis szeretem a lovakat sok könyvem is van a lóvakról meg plüsálatok cédék matricák másolat amit a lovak szoktak nyerni szalag anak a másolata és sok magazin képregény és még sok stb.
Megismerik egymás hangját,ez természetes!De még a gazdi hangját is megismerik és egyszer játszottam barátommal és sikítottam mert felemelt és Asszírom fenyegetően vagy oltalmazóan felnyerített hogy "elűzze a veszélyt"!
Az én lovam a lépteket is megkülömbözteti!! Pl ha én megyek be az istállóba akkor toporzékol és kiabál ha a mama akkor mufog meg prüszköl ha apám akk tök csöndbe áll ha valamelyik unoka tesóm akkor meg körbe körbe mászkál és ez mindig így van nálla XD egyszer elbujtam a szalma mögött és mondtam hogy ki jöjjön be és mindig ez volt ha egymás után kétszer jött be akkor is ! okosak a kis pacóink !!! Nem is tudom mi lenne az emberiséggel nélkülük !!!
Ezt már én is régóta tudom. És a nagybátyjám lova is bebizonyította már, hiszen a legjobb barátjának tekint engem. Ha meg sokáig nem látom akkor amint meghallja a hangom rögtön szalad, még ha a kert végén is van. Ezt már a legtöbb ló imádó régóta tudja.
Én ezt már régóta tudom.Sőt én állítom hogy a lovak nem csak egymás hanem az emberek hangját is elkülönítik és megismerik az egyes embereket a hangjuk alapján.