Tetszik a cikk? Oszd meg!

Mindent a lovakról!

2011-06-24 | 2 komment

A magyar lótenyésztés történetéről, a lovak munkájáról, a lótartásról, a lovas sportokról és a lovakról magukról szerezhetnek érdekes információkat felnőttek és gyerekek a Magyar Mezőgazdasági Múzeum A ló - Nemzeti lókiállítás című, szerdán megnyílt új állandó kiállításán.

Fehér György, a múzeum igazgatója a tárlat megnyitóján elmondta, a kiállítás ötlete már 2009-ben felvetődött, a gazdasági helyzet miatt azonban három ütemben valósulhatott csak meg a Magyarországon egyedülálló kiállítás. Fehér kiemelte: ennél komplexebb, a lóval kapcsolatos valamennyi területet átfogó tárlat nem látható az országban. 

 

A kiállításon bemutatják, milyen szerepet játszottak a lovak a hadászatban, a mezőgazdaságban és a személyszállításban. Maketteken keresztül ismerhetik meg a látogatók azokat a szerkezeteket, kocsikat, szerszámokat, amelyek segítségével a lovak részt vettek az emberek mindennapi munkájában és jelen voltak például a "búza életciklusának minden fázisában". 

Természetesen nagy hangsúlyt fektettek a tárlat összeállítói a lovassport bemutatására, hiszen a magyar lófajták kiemelkedő teljesítményt nyújtottak ezen a területen is. Láthatók például a múzeum két fontos kincse, Kincsem és Imperial, a remek világhírű versenylovak csontvázai, valamint a hozzájuk kapcsolódó ereklyék és emléktárgyak. 

Fotó: djcypher

A két legismertebb ló mellett emléket állítanak a magyar lóversenyzés és -tenyésztés többi híres lovának is. A gyerekek interaktív, játékos módon ismerkedhetnek meg a lovakkal, hasznos ismereteket szerezhetnek a lóápolásról, a lovak etetéséről és almozásáról. Megismerkedhetnek egy igazi istállóboxszal, kézbe vehetik a legfontosabb lófelszereléseket, a lóápolás és az istállótakarítás szerszámait. A nagyobbak egy "lófantomra" felülve kipróbálhatják, hogy milyen érzés egy vágtató ló hátán ülni.

Pécsi Mária, a Vidékfejlesztési Minisztérium Kutatás- és Oktatásszervezési Főosztályának vezetője megnyitó beszédében elmondta, bár a magyar lovas nemzet, a lovak számát tekintve Magyarország el van maradva az európai átlaghoz képest. A minisztérium feladatának érzi a lovas ágazat fejlesztését is, így programjuk egyik célja egyebek között a lovaglásnak az iskolai oktatás kereteibe történő beillesztése.

MTI

Hozzászólások
Összes hozzászólás (2 db) | Új hozzászólás | Kedvencek közé
- 2011-08-21 14:45
2
Nagyon szépek a lovacskák a képeken, és persze élőben is!
- 2011-06-24 08:46
1
Szólj hozzá te is a cikkhez, mondj véleményt róla!
Összes hozzászólás (2 db) | Új hozzászólás | Kedvencek közé
 
 
cache