|
Vágta > Tetszik a cikk? Oszd meg!
2011-05-11 | 3 komment
Overdose indul patinás Royal Ascot nevű angol versenyen, de előtte a jövő szombati Temple Stakes-i futamon is rajthoz áll. A versenyre váratlanul erős mezőny jött össze, Mikóczy Zoltán szerint a győzelem és az angliai körülmények megszokása a cél. A Temple Stakes az ascoti futam főpróbája lesz. Nemcsak azért mert erősségében nem várt módon vetekszik utóbbival, hanem mert 22 lovat mindkettőbe neveztek, így előfordulhat, hogy Overdosenak mindkét angliai versenyében ugyanazok ellen kell bizonyítania. Mikóczy Zoltán elmondta a PannoniaOverdose.hu-nak, hogy természetesen most is győzni szeretnének. Ennél fontosabbnak tartja azonban, hogy a Royal Ascot előtt Overdose jó formát fusson és megszokja az angliai körülményeket. Az idei célkitűzés pedig az, hogy ebben a kimagasló tudású lovakból álló társaságban többször is ott lehessen Overdose, és idén megnyerhesse valamelyiket Európa legnagyobb sprintversenyeiből.
Vélhetően a többiek tulajdonosai is hozzánk hasonlóan tervezték meg lovaik tavaszi versenyprogramját, azaz, a Group 2-es Temple Stakes-et ők is az ascoti futam főpróbájának szánják. A legesélyesebbek a két versenyben szinte teljesen azonosak" - reagált arra a felvetésre Mikóczy, hogy a 33 ló közül 22-t a három héttel későbbi, ascoti King,s Stand Stakesre is beneveztek. "Ezen a szinten már annyira kiegyensúlyozott a mezőny, a starthoz álló lovak képessége olyan közel van egymáshoz, hogy a pillanatnyi forma fogja meghatározni a verseny lefolyását - jegyezte meg Mikóczy. “Mi mindent megtettük, a többi csak Overdose-on múlik” - tette hozzá. PannoniaOverdose.hu |
Szoktál állatmenhelyeket támogatni?
Rendszeresen. 50% Alkalmanként. 50% Még nem volt rá példa. 0%
(összesen 2 szavazat)
A korábbi kérdések eredményei |














