|
Vágta > Tetszik a cikk? Oszd meg!
2011-01-06 | 5 komment
Overdose az év végét pihenéssel töltötte, így patairha problémái végre megszűntek. A veretlenség elvesztésével sem állt meg az élet, idén újabb megmérettetések várnak rá. Rátok pedig egy letölthető falinaptár. Nagyon mozgalmas esztendő van Overdose mögött. Tavaly is jó pár versenyen elindult, melyeken jól szerepelt. Pataproblémái ellenére sokáig őrizte veretlenségét, míg Baden-Badenben elérkezett az a pillanat, mikor a sorozat véget ért. A láthatóan nagyon ideges lovat nyolc percen keresztül próbálták betenni a startgépbe. Ez alatt háromszor is ledobta lovasát, Christophe Soumillont. Ugyan a versenyt taktikusan kezdte, de érezhető volt, hogy ez a közjáték túl sokat vett ki belőle, a győzelemre esélye sem maradt, a mezőny elrobogott mellette. Az év hátralevő részében szó volt milánói, római versenyekről és Dubairól is, de végül a szakmai stáb úgy döntött, fontosabb Overdose egészsége, és hogy jövőre bombaformában kezdhesse a szezont. Ezért végül nem indították sehol, ennek köszönhetően – végre – rendbejött a lába, a tályog és utóhatásai már nem akadályozzák majd. Idén angliai és franciaországi Group I-es versenyeken indulhat majd, reméljük, eredményesen. Mivel a lovakat a tényleges születésnapjuktól függetlenül azonos évjáratként kezelik, Overdose 2011 január elsejétől hivatalosan is hatesztendősnek számít. Ennek örömére Overdose menedzsmentje egy letölthető, bárki által könnyen kinyomtatható falinaptárral köszöni meg Dózi rajongóinak egész éves figyelmét. A naptárat pdf formátumban tölthetitek le az alábbi képre kattintva. (Forrás: PannoniaOverdose.hu)
|
Szoktál állatmenhelyeket támogatni?
Rendszeresen. 50% Alkalmanként. 50% Még nem volt rá példa. 0%
(összesen 2 szavazat)
A korábbi kérdések eredményei |















