Eldőlt, hogy Overdose idén már egyetlen versenyen sem indul, a lábát ugyanis továbbra sem lehet terhelni - egyelőre még az istállóból se nagyon mehet ki.
Mikóczy Zoltán tulajdonos megerősítette, hogy a szenzációs eredménylistával rendelkező ló még mindig gyógyulgat a sérüléséből, és 2010-ig nem is láthatjuk viszont.
Rosszallón nyilatkozott arról a kezelésről, amelyet Overdose a Nantes-i rehabilitációs központban kapott Franciaországban, ahol lesántult. „Franciaországból rosszabb állapotban tért haza, mint ahogy odaérkezett. Pihenni és gyógykezeltetni küldtük oda, de ők dolgoztatni akarták. Ez tipikusan az egy lépés előre, három hátra esete. Azt hiszem, úgy gondolták, egyszerű kelet-európaiak vagyunk, legalábbis így viselkedtek velünk."
A magyar csodalóra eléggé rájár a rúd, újra és újra kiújuló betegségei miatt már régóta nem fut, sőt míg korábban a szabadban lábadozott, orvosai az utóbbi hetekben kénytelenek voltak "szobafogságra" ítéltni, azaz mielőbbi gyógyulása érdekében nem hagyhatja el az istállót.
Dózi sikeres de mivel sokáig nem futhat még edzésen sem egy ideig nem fogunk róla hallani!!!! Kijön a formájából és ahoz idő kell hogy visszanyerje!!!!! Biztos meggyógyul de ki tudja mennyire!!?? Remélem a legjobbakat!!!!!! Amúgy alag itt van mellettünk éssokat kijárok oda így ha itt van alagon elcsípem néha!!!!!!!!!! Nagyon vigyáznak rá!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Igen lehet hogy azt nyilatkozta hogy jővöre versenyezni fog amit már az idei évre is beharangoztak párszor.Az én meglátásom hagy egy ilyen lovat jobban kellene értékelni és vigyázni rá minthogy a gyorsan jött hirnevét a végsőkig kihasználni a pénz és a dicsőség kedvéért. De ez az én véleményem a gazdája biztos jobban tudja mi a jó neki de én nem engedtem volna el betegen külföldre ugymond"gyógyulni"