Tetszik a cikk? Oszd meg!

Overdose kikapott

2010-08-29 | 29 komment

Overdose elveszítette veretlenségét Baden-Badenben, a hetedik helyen ért célba a 140. Goldene Peitsche (Arany ostor) elnevezésű, 70 ezer euró összdíjazású viadalon.

Overdose nagyon izgatott volt az 1200 méteres futam rajtja előtt, alig tudták a rajtgépbe vezetni. Több hírportálon írják, hogy többször is ledobta Christophe Soumillon-t a hátáról. A világ egyik legjobb zsokéjának tartott Soumillon meg is sérült, mire nyolc perc alatt nagy nehezen sikerült felállnia a versenyhez Dózival.

 

A „közjáték” ellenére Dózi jól kezdett, féltávnál még vezetett, a hajrában azonban nem tudta tartani a lépést riválisaival. Zsokéja végül felállt a nyeregben, nem erőltette a küzdelmet és a hetedik helyen ért célba.

Mikóczy Zoltán közvetlenül a verseny után elmondta a PannoniaOverdose.hu-nak, hogy nagyon örült volna, ha a starter Overdose nélkül engedi el a versenyt, mert lova erejét teljesen elvették a történtek, ezért nem bírta az utolsó 200 métert.

Az ötéves pej mén, vagyis a népszerű Dózi hosszú betegség és kihagyás után júliusban Pozsonyban tért vissza. Szlovákiában, illetve három hete a Kincsem Parkban is magabiztosan győzött.

Sporthíradó.hu / Farm.hu

Hozzászólások
Összes hozzászólás (29 db) | Új hozzászólás | Kedvencek közé
- 2011-04-02 16:32
29
szerintem ő a mi Csodalovunk es nem szabad h feledesbe meruljon egy kis bukasert senki se tokeletes nem szabad hibaztatni mert elveszik a kedvet es akkor tovabra is majd rontani es rontani fog oruljunk h eddig minden versenyen nyert es csak most hibazott NEM AZ Ő HIBAJA
- 2010-09-26 13:35
28

- 2010-09-05 11:49
27
Hát sajnos ezt nem nyertemeg de én gondolom valamire hogy a lovasa visszafogta a verseny utolsó 200 m és így rontotta el a versenyét dozinak pedig sztem végigfutotta volna
remélem mostmár csak nyer és nyer  és gyógyuljon meg
- 2010-09-03 18:34
26
BUNDAAAAAA
- 2010-09-01 11:00
25
A kovetkezot meg megnyerheti,nincs semmi meg elveszve.
A legenda visszater.
- 2010-08-31 23:53
24
Dózi, ezután is szurkolok Neked! Te így is a mi Csodalovunk maradsz!
- 2010-08-31 19:13
23
az ember  talán  szokott hibázni???? egy, akár 6 diplomás ember is tévedet biztos ha 100-szor !!!!!!!
- 2010-08-31 19:09
22
szegény Dózi ! Vajon ennek mi lesz a vége?
- 2010-08-31 16:22
21
Úristen, kikapott, most nyilvánítsuk nemzeti gyásznappá ezt a napot... -_-' Nem kell kétségbe esni és leírni őt azért, mert egyszer nem nyert, attól még a következő versenyen ugyanúgy teljesíthet, mint eddig. Az lenne a csoda, ha egy ló (vagy egy kutya, egy ember egy akármilyen élőlény) mindig győzne.
- 2010-08-31 15:31
20
Overdose magyar színekben versenyzik,ezért úgy gondolom,ő egy magyar kincs.
Nem szabad szomorkodni,csak azért mert egyszer nem volt top-on...na és?
Legközelebb majd sikerül ,ha nem akkor se baj! Akkor is ugyanúgy fogjuk szeretni és aggódni érte,mint eddig.Én imádom,és bármi is történik...nyer,vagy veszít,nem fog megváltozni az érzésem.Gondolom sokan így gondolják és érzik még rajtam kívül.
Mi, akik szeretünk Overdose ,kitartunk melletted! Sok magyar szíve megdobban,ha hallja a neved.Akkor ne lennél te egy "csoda"? A mi imádott kincsünk és csodálatos lovunk vagy!  Sok sikert és a legjobb egészséget kívánjuk neked,és sok sok szeretet küldünk neked!
Összes hozzászólás (29 db) | Új hozzászólás | Kedvencek közé
 
 
cache