Mikóczy Zoltánt, a magyar lósport újkori történetének legnagyobb büszkeségének, Overdosenek a tulajdonosát a múlt héten tartóztatták le Nagyváradon, ahol azóta is előzetes letartóztatásban van magyar üzlettársával együtt.
A két férfit azzal gyanúsítják, hogy húsüzemükből több tízmillió forint
értékű gépeket próbáltak kicsempészni az országból hitelezőik elől.
Cégük csődeljárás alatt van. Mikóczyéknak vasárnapig kellene a Bihar
megyei rendőrség fogdájában maradnia a bírósági döntés értelmében. Ez
ellen nyújtott most be fellebbezést a két érintett - tudta meg a
román sajtó Adrian Hastól, a nagyváradi illetékes bíróság
szóvivőjétől. A tárgyalást egyelőre elhalasztották keddre.
Kérdés, mi lesz a jelenleg még sérülése után lábadozó Dózi sorsa? Nos,
az Angliában rehabilitácóját töltő lónak Mikóczy mellett van egy
szlovák társtulajdonosa is, így valószínűsíthető, hogy hozzá kerülne
Overdose, ha kollégája hosszú ideig fogdában maradna. Márpedig akkor
akár az is elképzelhető, hogy már nem magyar színekben indul majd a
jövőben...
A magyar csodaló tulajdonosa egyébként parlamenti érmet kapott ebben az
évben Szili Katalintól az Országházban, amellyel a házelnök elismerését
fejezte ki, hogy a paripa magyar
színekben fut, ezzel ugyanis Magyarország imázsát építi, és az ország
hírnevét nemzetközi szinten is öregbíti.
Csak a félreértések elkerülése végett:
Forrás: PannoniaOverdose.hu
Az elmúlt napokban a médiában több félreérethető, és egymásnak ellentmondó nyilatkozat látott napvilágot – miután többnyire nem azok a személyek nyilatkoztak Overdose-ról, akik naprakészen ismerik a körülötte kialakult helyzetet. A félreértések tisztázása, és az aggódó közvélemény reális tájékoztatása érdekében a PannoniaOverdose.hu az alábbi közleményt adja ki:
Overdose Magyarországon van. Hazahozatalát Mikóczy Zoltán mások pressziója vagy tanácsa nélkül kezdeményezte, még romániai utazása előtt. Angliában személyesen beszélte meg a hazajövetel részleteit az istálló angol tulajdonosával, és kifizette a ló kint tartózkodásának költségeit. Ezzel kapcsolatban nem igényelt segítséget senkitől, Overdose hazautaztatását az általa felkért személyek végezték, tartozás ebből sem keletkezett.
Jelenlegi, ügyintézésben korlátozott helyzetében - több napi gondolkodás után - írásbeli nyilatkozatot tett ügyvédje ellenjegyzésével, melyben meghatározta és felkérte azokat a személyeket, akik számára garanciát jelentenek e nehéz napokban, és Overdose további sorsának intézésében. Ez a közösség intézi a ló tartásával, elhelyezésével kapcsolatos ügyeket mindaddig, amíg nem tudja visszavenni saját kezébe.
A ló tulajdonjoga és futtatási joga továbbra is Mikóczy Zoltáné. A megbízott menedzsment semmiféle tulajdonjoggal nem rendelkezik és a jövőben sem fog. Számukra - megbízásuk alapján - az a fontos, hogy Overdose nyugalomban tudjon telelni, hogy tavasztól újra elkápráztathassa teljesítményével a világot. A kijelölt csapat munkáját mindenfajta ellenszolgáltatás és honorárium nélkül végzi. Az Overdose jelenlegi tartásával kapcsolatos költségeket Mikóczy családja és a megbízott személyek közösen állják.
Overdose már nem beteg. Nincs szüksége semmiféle kezelésre, csak kontrollra. Azt kell megvárni, hogy a pata szarurétege még két cm-t növekedjen. Ez hozzávetőlegesen még két hónapot vesz igénybe és ezután kezdi el a kíméletes munkát. (Olyan ez, mintha egy embernek leesett volna a körme, és meg kell várni, amíg visszanő és megerősödik.)
Miután az Nemzeti Lóverseny Kft. egyik vezetője az elmúlt napokban - kellő ismeretek hiányában - több jó szándékú de félreérthető nyilatkozatot tett, kijelenthetjük, hogy eddig Mikóczy Zoltán nem igényelt semmiféle segítséget az NL Kft-től. A menedzsment köszönettel tudomásul veszi az NL Kft. azon felajánlását, hogy ha szükség van rá, segítik őket.
A menedzsment kapcsolatban áll a ló tulajdonosával, és vele egyeztetve, kéréseit figyelembe véve intézi Overdose sorsát.
2009. november 11.
Igen nagyon car h nem magyar lesz de attól h csúnyán beszélünk még nem jön vissza de szerintem is ideadhatnák nekemmert hát tisztítanám, lovagolnék rajta és lenne is hely neki hát nem toom majd ajánlom magam
Fanni!
Ez nagyon jó hír, ha valóban igaz!
Egyébként meg ilyen embernek nem adnám az állatot a kezébe....Már nem is lát a sok pénztől? Nem a saját bőrével játszi, bár azzal is, de az engem nagyon nem érdekel!
Dozinak kitartást, és további szép eredményeket!
Képzeltéttek el, hogy pénteken titokban visszahozzták a Dózit!! Elrejtett lovastanyán, aki a Budinszki Barbara tartják meg, és a Dunakeszin van.. Mikóczy 19 hónapig börtönben kell maradnia! Úgyhogy a Barbara fog foglalkozni a Dózit! És még vmi: mostanában rendben jött!!A sérülése már minden rendben van, és tavasszal futhat! Erre hallottam!
Én láttam hogy fogták el a tulajt,de gondolom más is! Felháborító,mert nálunk a tetves gyilkosokat sem fogják el ilyen módon! Biztos valaki szemet vetett a lóra,és így próbálja majd megszerezni! Nem tetszett neki talán,hogy nálunk is lehet valami jó! Drukkolok nekik,és reméljük minden renbe jön és ez a csodaló a mienk marad!!
Én azt mondom ne mondjuk sem jót sem rosszat senkire, mert a hírek is lehetnek egyoldalúak. Nagyon-nagyon sajnálom Overdose-t!!!!. A legfontosabb, hogy 100%-os legyen a gyógyulása és ha lehet magyar színekben (vagy szlovák) csak fusson és fusson és NYERJEN!